Kőkeresés Csobánc falai között
2009. április 24. 11:12
A Csobánc Váráért Alapítvány szervezésében évek óta tart a Balaton-felvidék egyik legismertebb várának megmentésére indított civil kezdeményezés. Ezen a hétvégén kőkeresésre várják a lelkes önkénteseket - a jó hangulatot a környékbeli bor és zenészek alapozzák meg.
Korábban
A lelkes csapat már eddig is hatalmas eredményeket mutatott fel. Nyári rendezvényeiken hatalmas nézősereg előtt tartanak bemutatókat a végvári vitézek és ellenfeleik életéről, csatajelenettel, várostrommal, kirakodóvásárral és koncertekkel. Az ilyenkor összegyűlő pénzt aztán teljes egészében Csobánc várának megmentésére fordítják.
Ez azonban kevés lenne a cél eléréséhez, ezért aztán nem sajnálják saját munkájukat, szabadidejüket sem igénybe venni. Már több alkalommal szerveztek „kőkereső és kőgyűjtő hétvégét” a várromban. Ezeken a hétvégéken a résztvevők szakértő irányítás mellett maguk is részesei lehetnek a vár megmentésének.
E hét szombat - vasárnap folytatódik a sorozat. A szervezők ismét sok szeretettel várnak mindenkit, aki hétvégéjét csodálatos környezetben, jó hangulatban és nem utolsó sorban tevékenyen szeretné tölteni. Szombaton reggel 8 órakor indulnak Gyulakesziből, a templom elől, hogy felhágva a hegyre megkezdjék a kőkeresést és kőgyűjtést. Természetesen, aki elalszik később is bármikor csatlakozhat a csapathoz. Ásót, lapátot, csákányt lehetőség szerint mindenki vigyen magával, ételről és italról a szervezők gondoskodnak.
Az első napi munka végén napnyugtakor a tábortűz mellett jóféle környékbeli bor és zenészek alapozzák meg a jó hangulatot. Azok, akik nem akarnak másnap ismét hegyet mászni saját sátorban és hálózsákban fenn aludhatnak a várban. Számukra a szervezők érdekes meglepetésekkel készülnek. Vasárnap aztán, a napindító pálinka után újult erővel folytathatják a munkát.
Aki szeretne részese lenni Csobánc vára újjászületésének, az alábbi elérhetőségeken jelentkezhet a szervezőknél: Mészáros Zsuzsánál a 06-20/973-5745 telefonszámon, vagy e-mailben.
Csobánc a Google térképén
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.