Felépül az ország legmodernebb múzeumi raktára
2009. április 6. 20:57 MTI
Az ország legmodernebb közgyűjteményi raktára készül el még az idén Szegeden, az épületben helyet kapnak majd a Móra Ferenc Múzeum restaurátorműhelyei is - közölte az intézményt fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Magyar Anna hétfőn a Tisza-parti városban.
Korábban
A 12 ezer négyzetméteres ingatlan adásvételi szerződését Magyar Anna a KÉSZ Gamma Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezetőjével, Szögi Imrével írta alá. A telken 4 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, kétszintes raktárépület készül, a munkálatokra 640 millió forintot fordítanak - közölte az elnök.
A megyei önkormányzat tavaly nyáron értékesítette a múzeum belvárosi raktárbázisát az Árkád bevásárlóközpontot építő Einkaufs-Center Szeged GmbH-nak. Az önkormányzat az ingatlanért kapott vételárból fedezi az új, a korábbinál sokkal korszerűbb és másfélszer nagyobb alapterületű raktárbázis kialakítását. Szögi Imre elmondta, hogy jelenleg a könnyűszerkezetes épület engedélyeztetési terveit készítik, a beruházási munkálatok várhatóan az esztendő végére fejeződhetnek be.
Gaskó Béla, a múzeum igazgató-helyettese kifejtette: a korábbi raktárbázist kinőtte a közgyűjtemény, az épületben szinte a padlótól a plafonig műtárgyakat tároltak. A múzeum szakemberei által az M5-ös és az M43-as autópálya mentén végzett ásatások évente-másfél évente megduplázzák meg a közgyűjtemény tárgyanyagát, így az új raktárt is hamar be fogják lakni.
Az új bázist múzeumi raktár céljára tervezték, így ott a műtárgyak tárolásának megfelelően tudják optimalizálni a hőmérsékletet és a páratartalmat, és kialakíthatják azt a restaurátor-központot is, amelyet már régóta tervez a közgyűjtemény - tudatta a muzeológus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.