Súlyosan megrongálódtak a huszonkét éve ellopott festmények
2009. március 9. 13:00 MTI
Holland rendőrök 8 darab, 22 évvel ezelőtt ellopott, nagy értékű festményre, köztük Renoir- és Pissarro-alkotásokra bukkantak.
Korábban
Az ügyben eljáró ügyészek közölték, hogy három embert letartóztattak. Annyit tudattak a letartóztatott személyekről, hogy egy Dubajban élő 45 éves német férfiról, 62 éves anyjáról és egy 66 éves férfiról van szó. A gyanúsítottak hétfőn állnak először bíráik elé.
A holland főügyészség közleménye szerint a rendőrség azután találta meg a festményeket, hogy valaki megpróbálta eladni őket annak a biztosító társaságnak, amely a lopás után 5 millió holland forint (mintegy 2,3 millió euró) kártérítést fizetett ki a károsult képtárnak, a dél-hollandiai Maastricht város Noortman galériájának. A közlemény szerint az értékes festmények némelyike súlyosan megrongálódott, amikor a képtolvajoknál volt, már csak azért is, mert többet közülük összehajtogatva őriztek. Szakértőt vonnak be az ügy vizsgálatába annak megállapítására, mennyi most a festmények értéke.
Arra is kiterjed majd a vizsgálat, hol voltak a remekművek az eltűnésük óta eltelt bő két évtizedben. Hatot közülük az ország déli részén fekvő Valkenburg városkában találtak meg, kettőt pedig a mellette lévő Walem faluban, ahol az egyik gyanúsított lakhelye van.
Renoiron és Pissarrón kívül David Teniers, Willem van de Velde, az ifjabb Jan Brueghel, Eva Gonzales és Paul Désiré Trouillebert az ellopott, majd most megkerült képek alkotói.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.