Ismeretlen fotók az utolsó magyar királyról
2009. március 7. 15:37 MTI
Történelmi képkínálatának bővítése céljából csaknem százéves fotóalbumot vásárolt az Magyar Távirati Iroda. Az eddig publikálatlan fényképek közül több az utolsó magyar királyt ábrázolja; az egyik 1916-os felvételen a gyermek Habsburg Ottó is látható szülei, IV. Károly és Zita királyné társaságában, a koronázási ceremónia utáni fotózáson.
Korábban
Mint Kósai Éva, az MTI Fotóarchívumának vezetője elmondta, a zömében olaszországi és görögországi tájakat, városokat ábrázoló képeket tartalmazó album egy családi hagyatékból került az MTI birtokába. "Kevés információnk van a képekről, néhányon látható felirat, a többihez azonban történészi kutatások szükségesek" - tette hozzá.
A Fotóarchívum vezetője úgy vélte, az album eredeti tulajdonosa egy IV. Károly környezetéből származó ember lehetett, erre utal legalábbis, hogy több felvétel ábrázolja az uralkodót, de a gyűjtemény I. Ferenc József temetésén készült képeket is tartalmaz. A 27 fotót az MTI digitalizálja, majd hozzáférhetővé teszi.
Az idén 128 éves Magyar Távirati Iroda csaknem 13 millió történelmi felvétellel rendelkezik. Az 1993-ban védett muzeális gyűjteménnyé nyilvánított fotók közt azonban nagyon kevés a század eleji felvétel, az MTI ezért vásárlásokkal próbálja pótolni a hiányt. Kósai Éva megjegyezte, hogy az MTI legrégebbi eredeti felvételei az 1920-as évekből származnak, de egy hagyaték megvásárlása révén már I. világháborús fotókat is kínál az intézmény.
Mint elmondta, a távirati iroda 1881-től 1924-ig csak hírtovábbítással foglalkozott, az MTI Fotó elődjét, a MAFIRT-ot 1924-ben alapította az akkori elnök, Kozma Miklós. Az 1924 és 1945 közötti fényképanyagot azonban jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Fotótára őrzi, így ebből az időszakból csak néhány felvétel van most az MTI birtokában. "Tárgyalások folynak a Nemzeti Múzeummal, hogy digitalizálás céljából visszaadják az úgynevezett MAFIRT-os anyagot” - jegyezte meg.
A Fotóarchívum vezetője hozzátette: a náluk tárolt sokmillió fénykép feldolgozásán a távirati iroda folyamatosan dolgozik történészek segítségével. A felvételekhez nem csupán az előfizetők juthatnak hozzá, azokat az MTI Fotóarchívumában bárki megtekintheti, és térítés ellenében másolatot rendelhet belőlük - hívta fel a figyelmet.
Az archívum történelmi felvételeit az MTI Kor-képek című fotóalbum-sorozatában adja ki; eddig az 1945-47-es esztendőket, az 1938 és 1945 közötti korszakot, az 1956-ot, az 1948-1955-ös időszakot, valamint az 1957-67-es éveket bemutató kötet jelent meg. A tervek szerint idén, a köztársaság kikiáltásának 20. évfordulójára a rendszerváltás első évtizedét bemutató album jelenik meg a Kor-képek sorozatban - közölte a Fotóarchívum vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.