Nem elég a holokauszttagadó püspök bocsánatkérése
2009. március 1. 13:13 MTI
Nem elégszik meg a Vatikán a holokauszttagadó brit katolikus püspök bocsánatkérésével, és állításainak teljes és nyilvános visszavonását követeli Richard Williamsontól.
Korábban
A Szentszék egy nappal azt követően adott ki nyilatkozatot, hogy Williamson bocsánatot kért mindazoktól, akiket megsértett a kijelentésével. Federico Lombardi vatikáni szóvivő kijelentette: a bocsánatkérés nem teljesíti azt a követelést, amelyet a Vatikán államtitkársága február 4-én közzétett nyilatkozatában fogalmazott meg, nevezetesen hogy a püspök "teljesen egyértelműen és nyilvánosan vonja vissza" a zsidó holokausztra vonatkozó álláspontját.
Csütörtökön közzétett bocsánatkérő levélben Williamson sajnálkozását fejezte ki azon "fájdalom" miatt, amelyet "mindenekelőtt az egyháznak, ám emellett a III. Birodalom idején igazságtalanságot elszenvedő áldozatok rokonainak, illetve a túlélőknek" okozott.
Charlotte Knobloch, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZJD) elnöke felháborodásának adott hangot a levéllel kapcsolatban. "Azzal, hogy Williamson továbbra sem vonta vissza rosszindulatú hazugságait, ismét kifejezésre juttatta, hogy meggyőződéses antiszemita és javíthatatlan holokauszttagadó, aki kétségbe vonja a zsidók milliói ellen elkövetett népirtást" - állt a szervezet pénteki közleményében. Knobloch már nem egyszerűen a szóban forgó nézetek visszavonásának követelését várja a Vatikántól, hanem egyértelmű elhatárolódást a Szent X. Pius Testvériségtől.
A püspök nagy botrányt keltett a svéd televíziónak adott interjújával, amelyben tagadta a gázkamrák létét a náci haláltáborokban, s igyekezett kicsinyíteni a holokauszt mértékét. Az interjút éppen akkor tették közzé, amikor XVI. Benedek pápa feloldotta a Szent X. Pius Testvériség néhány püspökének, köztük Williamsonnak a kiközösítését a római katolikus egyházból. A püspököket azért közösítették ki 1988-ban, mert nem ismerték el a II. Vatikáni Zsinat valamennyi határozatát.
Jacques Barrot, az Európai Unió igazságügyi és biztonsági kérdésekben illetékes biztosa kijelentette pénteken Brüsszelben, hogy Williamsonnak büntetőjogi következményekkel is számolnia kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós tagállamok többségében a holokauszt tagadása törvénybe ütközik. Barrot mindazonáltal túl korainak tartotta annak lehetőségét, hogy az ügyben alkalmazzák az unió novemberben elfogadott, a holokauszttagadás büntetendővé tételét is magában foglaló kerethatározatot, hiszen azt még több tagállamban - köztük Nagy-Britanniában sem - ültették át a nemzeti jogrendbe.
Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy európai elfogatóparancsot adjanak ki Williamson ellen a holokauszttagadó kijelentései miatt Németországban folyó vizsgálat keretében. A miniszter azonban elismerte, hogy jelen pillanatban még bizonytalan az európai elfogatóparancs sikere, mert egyelőre nem lehet megítélni, hogy a brit hatóságok élnének-e a püspök esetleges kiadatását megakadályozó kifogásokkal.
David Irving brit holokauszttagadó író közölte, hogy szállást ajánlott Nagy-Britanniában Williamson püspöknek, aki szerdán tért vissza hazájába Argentínából. Mint a német hírügynökségnek Londonban elmondta a püspök egyelőre nem élt az ajánlattal. A magát történésznek kiadó Irvinget 2006 februárjában a holokauszt tagadása miatt háromévi szabadságvesztésre ítélték Ausztriában, de később próbaidőre felfüggesztették büntetésének végrehajtását. Kitiltották őt Ausztriából, és nem kívánatos személynek számít Kanadában, Olaszországban, valamint Németországban is. Jelenleg a London melletti Windsorban lakik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.