Épületek a jeruzsálemi templomok korából
2009. február 26. 08:06 MTI
Az első és második jeruzsálemi templom korából kerültek elő leletek - jelentette be az izraeli régészeti hivatal.
Korábban
Az első jeruzsálemi templomot, amelyet Salamon király építtetett, s ahol a frigyládát őrizték, i.e. 586-ban pusztították el, amikor a zsidókat a babiloni fogságba hurcolták. A második jeruzsálemi templom építése i.e. 535-ben kezdődött meg és 515-ben avatták fel. A rómaiak 70. augusztus 4-én rombolták le. A Jeruzsálem déli részén egy építkezést megelőző ásatások során egy nagy épületet tártak fel, amelynek helyiségei a központi udvar köré rendeződtek.
Az udvaron a régészek a cserépedények égetésére szolgáló kemencét fedeztek fel, valamint kerámiaedények sokaságát. Az edények az i.e. 8. századból, vagyis az első templom korából származnak. A régészeti hivatal közleménye szerint az épületet ugyanakkor rombolták le, mint az első templomot. Az i.e. 2. században a ház újjáépült, s két évszázadon át lakott volt, míg el nem pusztult a második templommal együtt. A bizánci korban kolostor, valamint majorok voltak ezen a helyen.
A leletek között szerepel négy, bor és olaj tárolására szolgáló agyagkorsó, amelyeken az i.e. 8. század végén uralkodó Ezékiás, Júda királyának pecsétje látható. Ez azt jelenti, hogy a korsók az uralkodó tulajdonát képezték. A régészek felfedezték két magas rangú hivatalnok - Ahimeleh Amadiahu és Jenohil pecsétjét is. Az ásatások során előkerült egy 600 évvel későbbi héber felirat is, amely valaha egy korsó nyakát díszítette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap