Frusztrált biztosítási ügynök érdeme a töltőtoll
2009. február 11. 14:18 MTI
A maga korában forradalmi találmánynak számított, ma pedig már alig használják a töltőtollat, amelyet 125 éve, 1884. február 12-én szabadalmaztatott Lewis Edson Waterman amerikai feltaláló.
Waterman 1883-ban biztosítási ügynökként dolgozott és éppen élete szerződésének aláírására készült. A nagy alkalomra vásárolt töltőtoll azonban előbb csak nem fogott, utána eltört és a tinta ráömlött a papírra, az üzlet füstbe ment. A megszégyenült és dühös Waterman bátyja kis műhelyébe vonult vissza és néhány hónap múlva előállt a ma ismeretes elven működő töltőtollal, amelyet 1884. február 12-én jegyeztek be a szabadalmi hivatalban.
Az írástudók évszázadokig behasított madártollat mártottak a tintába, majd a 19. század elejétől elterjedtek az acéltollak. Ezek azonban még mindig egyenetlenül írtak és gyakran tarkították pacával a papirost, ráadásul kényelmetlenek is voltak, a fából készült tollszárban a tintatartóhenger feltöltését pipettával kellett elvégezni. Az új találmány mégis sokak életét könnyítette meg, hiszen nem kellett többé a tintásüveget cipelni, amelynek tartalma könnyen kiömölhetett vagy a ruhára fröccsenhetett.
A frusztrált Waterman volt az, aki elsőként alkalmazott kis lyukat a tollhegyen, és kis barázdákat a tollhegyet támasztó "nyelven", így írás közben már csak annyi tinta került a papírra, amennyi éppen szükséges volt a betűk megformálásához. A barázdák azt is lehetővé tették, hogy a tartályból kiszivárgó tinta helyébe levegő juthasson, ezáltal kiegyenlítődhessen a légnyomás, biztosítva a folyamatos használat lehetőségét.
Waterman első, kézzel gyártott tollait egy szivarboltban adta el, termékeire öt év garanciát vállalt. Hamarosan már hirdethetett is, a megrendelések egyre nagyobb számban érkeztek, s 1899-ben gyárat alapított. 1901-ben bekövetkezett halálakor cége már piacvezetőnek számított, 1919-ben a versailles-i békét is Waterman töltőtollal írták alá.
A töltőtollat a múlt század közepétől a magyar Bíró László által kifejlesztett golyóstoll szorította háttérbe, de gyártása korántsem szűnt meg. Ma főként kisiskolások és cégvezetők, menedzserek, politikusok használnak töltőtollat, no persze nem ugyanolyat: az előbbiek többnyire a "filléres", az utóbbiak a több ezer forintos (dolláros) változatot. Egyes helyeken az általános iskola alsó tagozatában töltőtoll használatával próbálják rászoktatni a gyerekeket a helyes tolltartás, -fogás elsajátítására, mert a töltőtoll csak egy bizonyos szögben tartva hagy folyamatos nyomot a papíron. A topmenedzserek körében pedig státusszimbólummá, használati tárgyból presztízstárggyá vált a töltőtoll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap