Íróportrékat temetnek Szegeden
2009. február 8. 16:49
Rendhagyó kiállítás-záróra kerül sor a szegedi Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete házban február 9-én, hétfőn 15 óra 30 perckor. A részvevők az eseményen szimbolikusan elmetik Dömötör Mihály "Íróportrék" című tárlatát, majd a "gyásznépnek" bemutatják a kiállítás fotóanyagából létrejött íróportré-kötetet.
A tárlatzáróra gyülekezők Verdi Rekviemjét hallhatják magnóról. A rendezvény szomorú mivoltát temetői gyertyák és fekete lepellel leterített asztalok jelképezik.
Huszonnégy íróról harminc fotója volt látható a Fekete ház Íróportrék-tárlatán. A Dömötör Mihály múzeumi fotográfus által készített felvételeken legendás, már nem élő művészek portréi mellett ma is alkotó írók képmásával találkozhattak az érdeklődők. A február 9-én záró kiállításon egy társaságot alkot Bohumil Hrabal, Fejtő Ferenc, Baka István, Kertész Imre, Nádas Péter és Darvasi László.
Dömötör Mihály 1980 óta a Móra Ferenc Múzeum fotósa. Az ismert alkotó munkája egyik része, hogy azokon a szegedi rendezvényeken, amelyek irodalomtörténeti szempontból érdekesnek vagy fontosnak ígérkeznek, ott legyen s fényképezzen. A tárlatra bocsátott portrésorozat úgy "mellékesen" egy kis szegedi irodalomtörténet is, hiszen a portrék szegedi és Szegedre látogató írókat mutatnak meg.
A népszerű tárlatot hétfőn jelképesen - francia szokás szerint - eltemetik. A kiállítás-záró résztvevői Zombori István megyei múzeumigazgató köszöntője után elkezdik leaggatni az íróportrékat a falról. Ezt követően mutatják be az írók képmását tartalmazó impozáns küllemű kötetet az érdeklődők számára. Dömötör Mihály szerzővel Tandi Lajos újságíró beszélget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.