Múzeumba került a meglőtt kép
2008. december 9. 16:22
A régi Szeged utolsó sörkereskedőit ábrázoló festmények kerültek egy nem szokványos üzlet keretében a Móra Ferenc Múzeumba. Az eddigi tulajdonosok az értékes portrékért mindössze két jubileumi 20 forintos érmét kértek.
Ezáltal újabb különleges műtárgyakkal gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum: a régi Szeged utolsó sörkereskedői, Hutter Károly és Myk Margit portréival bővült a Kultúrpalota gyűjteménye. A Tömörkény István író és egykori szegedi múzeumigazgató oldalági rokonairól készült festményeket a család generációkon át őrizte. Most az unokák, dr. Hutter Károly, a Szegedről elszármazott gyulai orvos és Hutter György szegedi műszerész ajánlották fel a múzeumnak a portrékat.
A helytörténeti értékű unikumokért cserébe csupán jelképes összeget, két darab 20 forintos pénzérmét kértek: a feltételük pedig mindössze az volt, hogy azok előoldalán Deák Ferenc, „a haza bölcse" portréja legyen. Az intézmény természetesen megszerezte a 2003-ban kibocsátott első napi veretű, forgalomba soha nem került becses érmeket a nagylelkű adományozók számára – így a „csereüzlet" létrejött.
A leszármazottak egyébként a portrékra 1967-ig az Oskola utcai lakásban, majd Gyulán, végül utoljára a dédunoka budapesti lakásában vigyáztak. A családi legenda szerint egyébként Károly nagyapa arcképét, mint „osztályidegen személy" ábrázolását, a házkutatásokat végző szovjet katonák lőtték keresztül. A II. világháborút Szegeden átvészelt, szándékosan megrongált portrékat közben már restaurálták.
Hutteréknek a Palánk városrészben, a mai Oskola utca 18. szám alatt működő palackozó üzemük a város és környékének legrégibb, legszámottevőbb vállalkozása volt. Több mint 50 éven át egészen a II. világháborús front közeledtéig működött. Számos hazai sörgyár, így a Kőbányai Első Magyar Részvény Serfőzde és a Dreher Serfőzde készítményeit továbbították Hutter feliratú üvegekben főleg a Délvidékre. A cég foglalkozott bor, konyak, pálinka és pezsgő nagykereskedelmi forgalmazásával is.
A most közgyűjteménybe került festményeket az egykori Nyilasy Sándor-tanítvány, a tehetséges Balogh Margit (1898–1965) szegedi portréfestő készítette még 1920-ban, illetve 1924-ben. A képadományok a múzeum több mint 130 darabot számláló Balogh Margit-hagyatékát gyarapítják tovább. A válogatott kollekció egyébként a mára szinte elfeledett művésznő végakarata szerint halála után, 1965-ben került az intézmény birtokába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.