Nemzeti költőjüket ünneplik a skótok
2009. január 26. 15:45 MTI
250 évvel ezelőtt született Robert Burns, a skótok nemzeti költője, mely évforduló alkalmából majdnem egész éven át tartó ünneplésbe kezdett Skócia.
Korábban
A Burns-évforduló alkalmából, Skócia a "hazatérés" évének keresztelte el a 2009-es esztendőt. A skót kormány reményei szerint a január 25-én kezdődött és Szent András napjáig, november 30-ig tartó rendezvénysorozat 300 különböző programja nemcsak az ország lakosait hozza majd tűzbe, hanem hazacsábítja a világ különböző részein szétszóródott honfitársakat is.
A megemlékezések sora Dumfries városában, valamint a költő szülővárosában Allowayben kezdődött, ahol a skót miniszterelnök, Alex Salmond - aki egyben az egész programsorozat vezetője - vasárnap egy istentiszteleten vett részt. A költő Ayrben található szobrának megkoszorúzása után a miniszterelnök egy lámpás felvonuláson menetelt több ezer érdeklődő kíséretében. A BBC Scotland egyik műsorában pedig a poéta "Azért is, Azért is" (A Man's a Man for A' That) című verséből idézett néhány sort.
"A hazatérés éve nem is kezdődhetett volna jobban annál, minthogy több ezer ember vesz részt a Skócia egészét behálózó rendezvényeken. Robert Burns születésének 250. évfordulóját nem is lehetne másképpen ünnepelni, mint tánccal, énekléssel, nevetéssel és jóízű kortyolgatással. Semmi kétségem afelől, hogyha Burns ma itt lenne, mindent megtenne annak érdekében, hogy a 300 program mindegyikén részt vehessen" - mondta a skót kormányfő.
A skótok "összetartásának" jegyében megrendezett ünnepségsorozat, a becslések szerint százezer turistát fog vonzani az országba, és 40 millió fontra (12 milliárd forint) tehető bevételt jelent annak gazdasága számára. A programok kiterjednek Skócia egész területére, köztük Ayshire, Dumfires, Galloway, Glasgow és Edinburgh városaira, és öt nagy nemzeti jelkép - Robert Burns, a whisky, a golf, a nagy skót elmék és újításaik, valamint Skócia kultúrája és öröksége - körül csoportosulnak.
A hónapok folyamán az érdeklődök megismerhetik a motorsport rejtelmeit, napokig dicsőíthetik a whisky jótékony hatását és elmerülhetnek Robert Burns munkásságának legszebb darabjaiban. A Királyi Posta Robert Burns arcképét és verseinek egy-egy sorát ábrázoló bélyegkollekcióval állít emléket a költőnek, a 10 fontos bankjegyeket pedig ezután a poéta képmása fogja díszíteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap