Történelmi film készült Isten festőjéről
2009. január 26. 09:44 MTI
A kompromisszumot nem ismerő művészről és az inkvizícióval szembeszálló emberről egyaránt szól a görög-magyar-spanyol koprodukcióban készült El Greco című film. Iannisz Szmaragdisz rendező elmondta, szinte kizárólag eredeti helyszíneken forgattak, a film utómunkálatainak jelentős részét pedig magyar cég készítette.
Korábban
"Ugyanott nőttem fel, ahol El Greco, a házunk 300 méterre van a festő ma is álló házától" - árulta el a rendező, hozzátéve: "nagyon közel áll hozzám a művész, aminek az lehet az oka, hogy mint született krétai, én magam is különösen makacs vagyok". "Ez alapvetően egy történelmi film, ugyanakkor a művészet a világhoz, a hatalomhoz és nem utolsó sorban istenhez fűződő viszonyát is feltárja egy kalandos életű férfi sorsán keresztül, aki még az inkvizícióval is szembe mert szállni" - vélekedett Iannisz Szmaragdisz.
A Krétán, Rodoszon, Athénban, Velencében és Spanyolországban forgatott alkotás körülbelül hétmillió eurós költségvetésével az eddig készült legdrágább görög film, amelyre hazájában már több mint 1,2 millióan voltak kíváncsiak. Az El Greco a magyar mozikban február 5-től lesz látható. A már megannyi nemzetközi és görög díjjal kitüntetett mozi forgatókönyve Dimitrisz Sziatopoulosz El Greco - Isten festője című regénye alapján készült.
Az El Greco című film a spanyol festészet egyik legjelentősebb mestereként számon tartott, Domenikosz Theotokopoulosz néven született 16. századi görög festő izgalmakban, tragédiákban és érzelmekben egyaránt gazdag életét mutatja be. A krétai kezdetektől a Tiziano műhelyében eltöltött tanulóéveken keresztül egészen a spanyolországi letelepedésig követhetjük nyomon a művész életét, akit hol az egekig magasztalt, hol eretneknek ítélt és kis híján máglyára küldött a hatalom.
A címszerepet az elsőfilmes angol színészre, Nick Ashdonra osztották, a látványos mozi zenéjét az Oscar-díjas Vangelis szerezte, aki korábban olyan filmekhez komponált zenét, mint a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász és az 1492 - A Paradicsom meghódítása, és egyik albumát pedig teljes egészében El Greco munkásságának szentelte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap