Kiállítás az örökéletű farmerről
2008. október 31. 12:41
Örökéletű farmer címmel nyílik a több mint százéves ruhadarab történetét, készítését és a divat változását bemutató kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
A Néprajzi Múzeum öt évvel ezelőtt indította el a MaDok-programot, ennek keretében "a mát dokumentálják", azaz a jelenkor gyorsan változó tárgyi kultúráját gyűjtik össze, és állítják ki. A program részeként hozták létre a pápai Kékfestő Múzeum farmerkiállítását is, amelyet először a dunántúli városban, majd Budapesten és Zalaegerszegen mutattak be.
A farmereket, illetve ahhoz kapcsolódó tárgyakat 2005-ben kezdték el gyűjteni. A még mindig alakulófélben lévő gyűjtemény már több mint háromszáz darabból áll. Ebből mintegy százat mutatnak be a Móra-múzeumban. A Kultúrpalota emeleti kiállítótermében láthatóak lesznek farmerből készült hosszú- és rövidnadrágok, szoknyák, kabátok, táskák, mellények, cipők, szandálok, sapkák és még játékfigurák is. A farmerviseletek többsége hagyományos indigókék, de felbukkannak zöld, rózsaszín, narancssárga, kockás és csíkos darabok is.
A 2009. február 8-ig megtekinthető tárlat hét tematikai egységből áll. A farmer történetén és a készítés technológiáján kívül bemutatják a hazai farmergyártók régi termékeit, a Mustangot, a Levi's-t, a Thomast, de magát a legendás Trappert is. A kiállítás talán legérdekesebb darabja az a farmerkabát, amelyet Karácsony János, az LGT legendás gitárosa viselt. A kabátot a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolta meg öt éve, és adta kölcsön a farmerkiállításhoz.
A vándorkiállítás anyagát a Móra Ferenc Múzeum a szegediek, köztük a közgyűjtemény dolgozóinak farmeres fotóival, illetve saját ruhadarabjaival egészítette ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.