Emléktáblát helyeznek el a Szent István csatahajó roncsainál
2008. szeptember 16. 19:35
Kegyeleti emléktáblát bocsát vízbe októberben a Horvátország partjainál 1918-ban elsüllyedt Szent István csatahajó roncsaihoz a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közösen, civil és katonai búvárok segítségével - mondta Holló József, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója kedden Budapesten.
Korábban
Kilencven éve érte találat a magyar hajóépítés legnagyobb alkotását az Osztrák-Magyar-Monarchia haditengerészetében. A csatahajót a fiumei Bergudi Hajógyárban kezdték el építeni 1911-ben, és 1915 novemberében állította hadrendbe a haditengerészet. A 13 ezer tonnás hadihajó 60 millió 600 ezer koronába került, 305 milliméteres lövegcsövekkel szerelték fel, lövegtornyának működtetéséhez pedig 91 fős személyzetre volt szükség.
A hatalmas hadihajó csatában veszett oda 1918. június 10-én: utolsó bevetésére azzal a céllal indult, hogy feltörje az otrantói szorosban lévő antant tengerzárat, de hajnali fél négykor torpedótalálat érte a Szent Istvánt, amely után rövid időn belül elsüllyedt. 89 tengerész vesztette életét a hullámsírban, köztük 41 magyar katona - vázolta fel a hajó történetét a főigazgató.
Október 2-án a hadisírnak minősülő roncs mellé fekete gránit emléktáblát állítanak "A kötelesség előbbre való, mint az élet!" jelmondattal, magyar, német és horvát nyelven - mondta Holló József, hozzátéve: a 66 méter mélyen fekvő hajóhoz való lejutás nem veszélytelen művelet, a különleges gázzal történő merüléshez alapos felkészülésre van szükség. A táblára speciális védőfelületet helyeznek, hogy megóvják a tengeri élővilág behatásától.
A nemzetközi expedícióban 12 magyar búvár vesz részt, közülük kilenc civil, három pedig katonai búvár. A merülés horvát közreműködéssel zajlik majd a horvát partoktól 12 kilométerre a nyílt tengeren - mondta Antal László, a Magyar Honvédség búvárkiképző főnöke.
Az emléktábla elhelyezése mellett a búvárok folytathatják az 1990-es években elkezdett kutatást, amelynek során akkor értékes használati tárgyakat hoztak fel a felszínre. A leletekből összeállított kiállítás Magyarországon is látható volt a Hadtörténeti Múzeumban. Az mostani kegyeleti merülés során a hajótest állagát mérik fel a szakemberek azért, hogy kiderüljön, mennyire biztonságos beúszni a hajótest belsejébe - mondta Balogh Tamás, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti Klub elnöke, aki maga is részt vesz az expedícióban. Ezenkívül felderítik a süllyedéskor teljesen felfordult hajó körüli roncsmezőt.
Balogh Tamás szerint a hajóroncsot nem érdemes a felszínre hozni, mert nagyon nagy mértékben károsodna a művelet során. Az MTI kérdésére elmondta: a civileknek elég nehéz lejutni a hajóhoz, mert a hadisírnak minősülő roncs meglátogatásához különleges horvát engedélyekre van szükség.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap