Kőkori hússütéseket rendeztek Stonehenge-nél
2008. szeptember 15. 11:06 The Daily Mail
Egy új kutatás szerint a kőkori kőkör közelében tartott szertartásokon nem volt központi ellátás: a rituális találkozókon mindenki azt ette, amit magával hozott.
Korábban
A leghíresebb neolitikus emlékhely története a mai napig titkokat rejt: bár idén is folytattak ásatásokat a síkságon, azt már eddig is tudtuk, hogy minden bizonnyal durva küzdelmek folyhattak a fakerítéssel körülvett területen, amely mások szerint egyfajta őskori Lourdes lehetett.
Minderre a maradványok kémiai elemzése alapján jöttek rá, amelyekből megállapítható, hogy az adott csontok pontosan honnan származhatnak. Pontosabban: az állati fogak analízise alapján kiderült, hogy azokban megtalálható az elfogyasztott fűből megkötött stroncium, amely a kalciumhoz hasonlóan megmarad a szervezetben. Egy adott földrajzi területnek pedig jellegzetes stroncium izotópmintái vannak, így már nem is annyira bonyolult elvégezni az elemzést és összehasonlítást.
Ez egyben arra is rávilágított, hogy a térségben már azelőtt is rendeztek nagyszabású összejöveteleket, mielőtt a kőkör egyáltalán elkészült. A kutatást vezető, Dr. Jane Evans, a Brit Földrajzi Felmérés szakértője szerint a maradványok hatalmas mennyisége alapján úgy tűnik, hogy az emberek nagy távolságból is teljes csordákat hajthattak a területre, ahol aztán egy közös lakomán fogyasztották el azokat.
Ennek azonban nem csak Stonehenge volt a célpontja, hanem a félezer évvel korábban épült Durrington Walls is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.