Férfiak ölelkeznek egy angolszász sírban
2008. szeptember 10. 12:05
A régészek egy közel 1000 évvel ezelőtti temetkezés feltárásakor szokatlan felfedezést tettek: a sírban ölelkező csontvázakról ugyanis kiderült, hogy mindketten férfiak voltak - írta a Daily Mail.
Korábban
A szokatlan temetkezés i.sz. 410-1066 közöttről, a szászok időszakából származhat, és a sírba a csontvázak mellé semmilyen, a korban megszokott tárgyat nem helyeztek. A kutatók most az orvosszakértői tesztekre várnak, hogy ők is igazolják: tényleg két férfi lehetett-e a sírban, és ha igen, akkor ténylegesen miért halhattak meg.
A maradványok azonban csak kis hányadát jelentik a kenti Ramsgate-ben folyó feltárásnak, ahol a régészek egy hatalmas üzem építése előtt kutatják át a területet. A szakemberek a 90 hektáros területen több sírt, és tárgyat is találtak a korai bronzkor (i.e. 2700-1500) és a középkor vége közöttről. Az egyik részen 16 ember és két kutya sírja került elő, illetve találtak gabonasilókat, cölöplyukakat, több cseréptöredéket, állatcsontokat, illetve növénytermesztés nyomait is.
Öt sírt az egykori település szélére helyeztek, valószínűleg azok védhették az ártó szellemektől az ott élőket, míg más sírokban több sírtárgy, és áldozati ajándék is volt. Az egyik különálló gödörben egy szülésbe belehalt római kori tinédzser lány és gyermeke található, akiket nem sokkal haláluk után temethettek el: a maradványok borzalmasak, hiszen a baba még a szülőcsatornában volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.