Csábítóként kémkedett a híres meseíró
2008. szeptember 3. 14:02
Roald Dahl, a világ leghíresebb meseíróinak egyike a második világháború alatt brit kémként dolgozott Amerikában, és legfőbb feladata a gazdag és befolyásos nők elcsábítása volt - derül ki a szerző új életrajzából.
Dahl 1942-ben költözött Washingtonba, amikor a légierőben folytatott kiképzése után alkalmatlannak nyilvánították a repülésre. Ekkor barátkozott össze Charles Marsh-sal, a saját szerencséjét megcsináló texasi sajtómágnással, aki Churchiill barátjaként segített amerikai segítséget szerezni a Hitler ellen vívott angol küzdelemnek. Marsh segítségével Dahl hamar közel került a legbefolyásosabb amerikai újságírókhoz, és a vezető tisztviselőkhöz is, így például Henry Wallace alelnökhöz is.
A későbbi meseíró ennek ellenére legjelentősebb hódításait az ágyban aratta: az egyik legjelentősebb szeretője Millicent Rogers, a Standard Oil nagyvállalat örökösnője volt, egy másik pedig Clare Boothe Luce jobboldali kongresszusi képviselőnő, aki egyébként a Time magazin kiadójának felesége is volt. Ez utóbbi olyan pajkosnak bizonyult, hogy Dahl azért könyörgött feletteseinek, hogy vegyék el tőle a megbízatást, mert nem tudott kiszabadulni a hálószobából.
A könyv szerint "a jó cél érdekében egy bizonyos mennyiségű etyepetye megengedett volt, de ők túlmentek minden határon". Marsh lánya, Antoinette Marsh Haskell szerint "[Dahl] mindenkivel lefeküdt a keleti és nyugati parton, aki többet keresett egy évben 50 ezer dollárnál".
Bár Dahl szerelmi kalandjairól már korábbi életrajzai is beszámoltak, azt mostanáig nem tudták, hogy ezen kapcsolatai során milyen sok hírszerzési információhoz is hozzájutott. Tőle származott például az az értesülés is, miszerint Franklin Delano Rooseveltnek viszonya volt az Egyesült Államokba menekült Márta norvég hercegnővel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap