Shakespeare-i gengsztereposz lesz Szaddám Huszein élete
2008. augusztus 25. 16:13
Négy részes sorozatban adja a BBC és az HBO House of Saddam címmel a néhai iraki diktátorról szóló filmet, amely átfogja országlásának 24 évét.
Korábban
A film kegyetlennek mutatja be Szaddám Huszeint, ugyanakkor megjeleníti úgy is, mint szerető férjet és apát. Alex Holmes forgatókönyvíró, aki a diktátort afféle Macbeth és egy gengszter keverékének tartja, az események aprólékos, pontos rekonstruálására törekedett - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
A film érdekességét fokozza a szereplőgárda összetétele. Szaddámot az izraeli Igal Naor alakítja, akinek neve Spielberg Münchenéből ismert. Szaddám vejét, Huszein Kamelt, aki Jordániába menekült és együttműködött az ENSZ-szel, valamint a CIA-vel, és akit Szaddám, miután megbocsátott neki, kivégeztetett, Amr Vakid egyiptomi színész jeleníti meg.
Naor iraki szülőktől származik, Tel-Avivban nőtt fel. Amikor megtudta, hogy színészeket keresnek a filmhez, azonnal küldött magáról egy álbajuszos képet. Akarta a szerepet, mert mint elmondta, sokkal jobban megérti Szaddámot és környezetét, mint egy angol vagy egy amerikai színész. "Ez az én világom, a Közel-Kelet, Irak. Megértem, mekkora súllyal esik latba a becsület, a büszkeség. Ez a háború, a vér világa" - magyarázta. Naor lehetségesnek tartja, hogy Izraelben támadni fogják, mondván, "humanizálta" a diktátort, de eddig nem érte semmi kellemetlenség.
Az egyiptomi Vakid viszont elmondta a lapnak, hogy a forgatás után otthon kérdőre vonta a színészek szakszervezete, amiért egy izraeli színésszel játszott együtt és ezzel segítette a két ország közötti kapcsolatok normalizálását, amely ellen Egyiptomban, különösen a kulturális szférában, sokan tiltakoznak. Ez a "hideg béke" - mondja a színész, amelybe beleférnek a gazdasági és a diplomáciai kapcsolatok. Ki akarták zárni a szakszervezetből, a lapok is támadták, végül azonban elsimult az ügy. De a rajongóiban maradt egy "kellemetlen érzés".
A filmet Tunéziában forgatták és a járókelők között volt, aki Naort Szaddámnak szólította, áldását kérte és azt kívánta neki, hogy győzzön a háborúban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.