Visszatértek az orosz tankok Csehországba
2008. augusztus 22. 12:07
Korábban
Közösen emlékezett a cseh és a szlovák kormányfő
A `nagy remények kora`, amelynek `máig élő üzenete van` - így minősítette az 1968-as prágai tavaszt Mirek Topolánek cseh miniszterelnök, miután fogadta Robert Fico szlovák kormányfőt, aki csütörtökön egynapos hivatalos látogatást tett Prágában. Topolánek és Fico abból az alkalomból találkozott, hogy a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei negyven éve, 1968. augusztus 21-én bevonultak Csehszlovákiába és erővel vetettek véget a korabeli csehszlovákiai liberalizációs folyamatnak.
A megbeszélés után a két politikus megkoszorúzta az 1968-as események egyik áldozatának emlékművét, majd délután a nemzeti múzeumban megnyitották az `1968 ...és azután megjöttek a tankok` című kiállítást. Fico nagyon fontosnak minősítette 1968-at, s megjegyezte, hogy ennek az évfordulónak `nagyon erős üzenete` van számára. `A katonai beavatkozás egy nagy álmot foszlatott szét. Megakasztotta azokat a pozitív változásokat, amelyek akkor a politika, az emberi jogok és a gazdaság területén indultak be` - fejtette ki a szlovák miniszterelnök.
A házigazda szerint a 40 év elegendő idő arra, hogy az 1968-as eseményeket már értékelni lehessen. `Az egyik máig érvényes történelmi tapasztalat az, hogy szükség van a cseh-szlovák együttműködésre` - szögezte le Topolánek. A politikusok megállapodtak: szükség van a Prágában és Pozsonyban működő nemzeti emlékezet intézetek szoros együttműködésére, hogy jobban megvilágítsák a korabeli eseményeket.
Csehország nem szándékozik átírni a történelmet az orosz csapatok 1968-as csehszlovákiai bevonulását illetően, arra számít, hogy ilyen soha többé nem történik meg, és a mai Oroszországgal pragmatikus kapcsolatokat kíván ápolni - mondta Csehország moszkvai nagykövete csütörtökön. Az események 40. évfordulója kapcsán a nagykövet az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte: 1968 ma történelem, és Csehország nem szándékozik sem átírni, sem állandóan felidézni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ilyesmi többé nem fordul elő.
A csehszlovákiai orosz bevonulás tragédia volt a diplomata szerint, éppen olyan, mint az 1938-as müncheni szerződés, mivel demokratikus folyamatot szakított meg, és kioltotta nem csupán Csehszlovákia állampolgárainak, hanem az orosz embereknek a reményeit is, és mély nyomot hagyott a cseh és orosz emberek közötti kapcsolatokon. A diplomata hangsúlyozta, hogy országa pragmatikus kapcsolatokat kíván ápolni Moszkvával és úgy érzi, Oroszország is erre törekszik. `Természetesen emlékszünk az 1968-as eseményekre, de csupán mint történelmi tényre, és nem akarjuk, hogy ilyesmi bárhol, bármikor még egyszer megtörténjen` - mondta.
Hangsúlyozta, hogy a cseh emberek világosan látják, hogy az Oroszországi Föderáció és a Szovjetunió nem ugyanaz. `Nagyra értékeljük, hogy Vlagyimir Putyin kormányfő, volt elnök legutóbbi prágai látogatásán bocsánatot tudott kérni a történtekért, s tiszteljük ezért, bár úgy gondoljuk, hogy ez elkerülhetetlen volt` - mondta.
A Novaja Gazeta című lap Pavel Litvinov visszaemlékezéseit közölte csütörtökön. Litvinov - Makszim Litvinov egykori külügyi népbiztos unokája - azon nyolc ember között volt, aki az 1968-as bevonulás miatt kiment tüntetni a Vörös térre, s ezért száműzetés lett az osztályrésze. A lapnak a történet kapcsán nyilatkozott Václav Havel volt ellenzéki politikus, Csehszlovákia és később Csehország első szabadon választott elnöke is, aki a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása kapcsán a tüntetőkről megállapította: hihetetlen emberi szolidaritást és személyes bátorságot tanúsítottak, s a csehszlovákiai emberek számára ők jelentették annak a Szovjetuniónak a lelkiismeretét, amelynek vezetése aljas módon katonai támadást intézett egy szuverén állam ellen.
A Kommerszant című lapnak Václav Klaus cseh elnök adott interjút. Visszaemlékezett a bevonulás előtti csehszlovákiai hangulatra, és megállapította: "Az emberarcú szocializmus önmagában értelmetlenség, és a projekt minden bizonnyal hamarosan feledésbe merült volna, vagy felszámolták volna, ami végül is megtörtént." Klaus is hangsúlyozta: "Kategorikus különbséget kell tenni a Szovjetunió és a mai Oroszország, s még inkább a Szovjetunió és az orosz nép között, az oroszok ugyanis maguk is a totalitárius kommunista rendszer áldozatai. Semmiféle személyes gyűlöletet nem érzek irántuk, s remélem, ez a hozzáállás fokozatosan felülkerekedik az országban. Oroszország más, más a politikai rendszere, más mértékű ott a politikai pluralizmus, a demokrácia, és nem cserélnék vele, de ma Oroszország részéről semmiféle veszélyt nem érzek" - mondta.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap