Kalapács alatt a Beatles-szerződés
2008. augusztus 13. 15:25
Brian Epsteinnek a Beatles együttessel kötött menedzseri szerződése kerül kalapács alá egy londoni árverésen szeptemberben.
Korábban
A négyoldalas dokumentumot 1962. október 1-jén írta alá John Lennon, George Harrison, Paul McCartney és Richard Starkey (azaz Ringo Starr). A szerződés becsült értéke 250 ezer font (75 millió forint).
A Fame Bureau aukciósház kedden jelentette be, hogy az árverést szeptember 4-én tartják az Idea Generation Galériában. Az aláírók között szerepelt még Harrison és McCartney apja is, mivel fiaiak akkor még nem voltak nagykorúak. A szerződés 25 százalékos részesedést kötött ki Epsteinnek az együttes bevételeiből - azzal a megkötéssel, hogy a gombafejű sztárok hetente 200 fontnál (60 ezer forint) többet keresnek.
A menedzser ezzel a papírral a zsebében végül nagyobb pénzt szakított, mint a Beatles-fiúk - állította az árverési ház igazgatója. Epstein a fáma szerint akkor hallott először az együttesről, amikor egy vásárló betért liverpooli lemezboltjába, és a My Bonnie című számot kérte az énekes Tony Sheridantől, akinek előadásához ők szolgáltatták a zenét. Aztán a Covent Gardenben is meghallgatta őket, és teljesen a hatásuk alá került.
A menedzser 1967-ig, kábítószer-túladagolás miatt bekövetkezett haláláig igazgatta a társaságot. A 32 éves korában elhunyt Epsteinnek emléket állító honlap szerint létezett egy korábbi szerződés is, ám azt a menedzser nem írta alá, csak a Beatles-tagok.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.