Ókori zsarnok előtt tiszteleg az ENSZ
2008. július 29. 10:30 Spiegel Online
Egy, a New York-i ENSZ-székházban kiállított 2500 éves ékírásos dokumentumot az `emberi jogok ókori nyilatkozataként` tisztelnek. Azt azonban már csak kevesen tudják, hogy alkotója egy zsarnok volt, aki megkínozta ellenségeit, és a tábla csak a 20. századi iráni propagandistáknak köszönhetően vált ilyen formában ismertté.
Korábban
Félrefordításoktól a történelemhamisításig
Nagy Kürosz, perzsa király, hatalmas uralkodó volt, de nem éppen emberségéről ismerték, ennek ellenére Mohammed Reza Pahlavi sah minden rekordot megdöntő ünnepséget szervezett a tiszteletére. Először meghirdette a `fehér forradalom` elnevezésű reformprogramot, majd magát az `árják világosságának` nyilvánította, végül 1971 októberében fényes külsőségek között megünnepelte az `iráni monarchia 2500 éves évfordulóját.
A szervezők a `világ legnagyobb mulatságát` hozták tető alá. A sah 50 fényűző sátrat állíttatott fel Perszepolisz romjai között. A meghívottak között 69 államfő és számos koronás fő szerepelt. A vendégeknek 20 ezer liter bort, fürjtojást, fácánt és aranyozott kaviárt szolgáltak fel, és patakokban folyt a Chateau Lafite. Az ünnepség tetőfokán a sah odasétált II. Kürosz sírjához, aki az i.e. 6. században, egy véres háború folyamán mintegy 5 millió négyzetkilométernyi területet foglalt el.
Reza Pahlavi gondoskodott róla, hogy történelemszemlélete az ENSZ-be is eljusson. 1971. október 14-én, a perszepoliszi parti kellős közepén, ikerhúga a New York-i ENSZ-székházban átadott Sithu U Thant főtitkárnak egy ékírásos dokumentumot. Thant köszönetet mondott a "történelmi ajándékért", amit az "emberi jogok ókori nyilatkozatának" nevezett. Azt hangoztatta, hogy Kürosz "békét akart", és "bölcsességet mutatott, hogyan kell tiszteletben tartani más civilizációkat", majd az ENSZ-székházban kiállította a Kürosz állítólagos nyilatkozatát tartalmazó agyagtekercset. Ma is ott található a világ legrégebbi békeszerződése szomszédságában.
A tekercs a British Múzeumban |
De az ENSZ valóban minden további kutatás nélkül elhitte a sah által kiagyalt történelmi hazugságot? Az ügyet Klaus Gallas, művészettörténész, a jövő nyáron megrendezendő weimari német-iráni kulturális fesztivál szervezője tárta a nyilvánosság elé. Neki a fesztivál előkészületei során tűnt fel a sah állításai és Kürosz nyilatkozata közötti ellentmondás. A világszervezet többszöri megkeresésre sem volt hajlandó kommentálni az állítást. Az ENSZ bécsi információs szolgálata továbbra is kitart amellett, hogy az "első emberi jogi dokumentumról" van szó. A csalás következményei azonban katasztrofálisak, hiszen még a német tankönyvek is az emberi jogok úttörőjeként ábrázolják Küroszt. Egy interneten olvasható hamis fordítás szerint a perzsa király támogatta a minibálbért és a menedékjogot. "A rabszolgaságot az egész világon el kell törölni. Minden ország maga döntheti el, hogy elfogadja-e uralmamat vagy sem" - áll a hamis fordításban.
Még Sírín Ebádi, iráni béke Nobel-díjas is Küroszra hivatkozott, amikor 2003-ban Oslóban átvette a díjat. "Iráni vagyok. Nagy Kürosz leszármazottja. Azé az uralkodóé, aki 2500 évvel ezelőtt hatalma csúcspontján kinyilvánította, hogy nem uralkodik azokon a népeken, amelyek ezt nem akarják."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.