Továbbra is vitatott a szlovák függetlenség deklarálása
2008. július 18. 16:08
Provokációnak minősítette Miroslav Kusy szlovák politológus azt a 16 évvel ezelőtti eseményt, amikor Vladimír Meciar vezérletével kinyilvánították Szlovákia függetlenségét.
Korábban
Az idei máglyagyújtó ünnepségsorozatot a kormány most már a vegyesen lakott területekre is kiterjesztette. Az első örömmáglyát csütörtökön este személyesen Robert Fico miniszterelnök lobbantotta fel az érsekújvári járásban fekvő Bánkeszin (Bánov), majd másutt, így Révkomáromban is máglyákat gyújtottak.
A TASR szlovák hírügynökség megkeresésére nyilatkozó Kusy szerint ez a nap azon nacionalista erők mindenkori ünnepe, amelyek az egykori Csehszlovákia szétverésén mesterkedtek. Maga a tizenhat évvel ezelőtti esemény Kusy szerint azért volt képtelenség, mert egy létező független állam (Cseh-Szlovákia) egy részének függetlenségét deklarálta, s fordult ily módon a föderáció ellen.
Hasonló történt 1918. október 30-án, amikor, két nappal Csehszlovákia megalakulása után, hasonló szlovák erők a martini (turócszentmártoni) deklarációban a nemzetek önrendelkezése mellett hitet téve létrehozták a (szlovák parlament szerepét betöltő) Szlovák Nemzeti Tanácsot (SNR).
Kusy - Václav Havel egykori főtanácsadója - emlékeztetett, hogy a tizenhat évvel ezelőtti szlovák lépés igencsak meglepte a cseheket, "ez volt az oka az akkori cseh-szlovák szövetségi államfő lemondásának is", mert ami Pozsonyban történt, azt Havel a köztársaság szétverésének tekintette. A szlovák nyilatkozat mindössze figyelemfelkeltő okiratnak minősült, szemben a tényleges jogi nyomatékkal bíró alkotmánnyal, ezért ez a nap csak az egykor Cseh-Szlovákia szétverésére készülők emléknapjának tekinthető.
Miroslav Ábelovsky, ellenvéleményt nyilvánító jogász, akkori parlamenti képviselő szerint a 16 évvel ezelőtti deklaráció azt jelezte, hogy dugába dőltek az igazságos szövetségi államhoz fűzött remények. "Nem gondolom, hogy provokáció lett volna" - mondta ugyancsak a TASR-nek az egykori honatya, emlékeztetve arra, hogy mindig is megoszlottak a vélemények azzal kapcsolatosan, hogy miként is nézzen ki két egyenrangú nemzet szövetségi állama, ami azonban a szövetségi Cseh-Szlovákiában már csak azért sem valósulhatott meg, mert az egyik, a szlovák volt a kisebb, "márpedig nekünk szlovákoknak e tekintetben rosszak voltak a történelmi tapasztalataink, mivel a szlovák kisebbként mindig alárendelt volt" - mondta a gyakran emlegetett "ezeréves magyar elnyomásra" utalva a volt szlovák honatya.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.