Esküvő a középkori leletek fölött
2008. július 17. 10:17
Befejeződött a székesfehérvári Hiemer-Font-Caraffa műemlék épületegyüttes rekonstrukciójának második üteme; a felújított szárnyban már a berendezők, belsőépítészek dolgoznak.
Korábban
A három részből álló, barokk-rokokó épületegyüttes felújításának első üteme 2006-ban uniós támogatással valósult meg. A rekonstrukció második ütemét a Norvég Finanszírozási Mechanizmus (Norvég Alap) 710 millió forintos támogatásával végezték el - tette hozzá Érsek Edit.
A felújítás második üteme 835 millió forintba került. A megvalósításhoz a norvég támogatás mellett 50 millió forintot nyert a város az önkormányzati minisztérium EU Önerő Alapjából, így Székesfehérvárnak mindössze 75 millió forintjába került a rekonstrukció.
A helyreállított épületben kapott helyet a város új házasságkötő terme, amelynek különleges hangulatot ad, hogy oldalt, üvegpadló alatt láthatóak a terem alatti, középkori épületrészlet falmaradványai. Az új házasságkötő teremben augusztus 30-án tartják meg az első esküvőt, amelyen a város lakossága által megválasztott álompár mondja majd ki a boldogító igent. A ceremóniára készülő menyasszony különleges környezetben készülhet fel a szertartásra: az egyik szobában feltárt, Justitiát ábrázoló mennyezetfreskó alatt, két méteres barokk tükör előtt végezheti el az utolsó smink- és frizura-igazítást.
Az épületben lesz étterem, kávézó, konyha, továbbá több kisebb előadó- és konferenciaterem is. A berendezést minden helyiségben művészi alkotások egészítik majd ki, a városi közgyűlés kulturális- és turisztikai bizottsága által meghirdetett pályázat eredményeként.
Az önkormányzat a harmadik épületrész rekonstrukcióját is tervezi, azt az Integrált Városfejlesztési Program keretében akarják elvégezni.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.