Kőkori bulikat rendeztek a barlangfestmények mellett
2008. július 8. 12:05
120 ezer évvel ezelőtt a legnagyobb, zenés partikat a fáklyafénnyel kivilágított barlangokban, a műremekekkel borított falak mellett rendezték - derül ki a legújabb francia régészeti kutatásokból.
Korábban
A kőkori falfestményekkel díszített barlangok akusztikája igen kiváló, és egy új elmélete szerint az első színházak, katedrálisok vagy koncerttermek építésekor is az ősi barlangokban átélt élmények lehettek a tudatalatti inspirációk.
Jegor Reznikoff, a Párizsi Egyetem szakértője a Discovery News-nak adott interjúban mesélte el, hogy bár korábban épületek és belső terek, elsősorban 11-12. századi templomok akusztikai vizsgálatával foglalkozott, amikor 1983-ban első alkalommal látogatott egy prehisztorikus barlangba, az felkeltette a szakmai kíváncsiságát.
Reznikoff elméletét a Párizsban megrendezésre kerülő Acoustics08 nemzetközi konferencián és kiállításon mutatta be, ahol egyben arra is rámutatott, hogy ez az teória egyértelmű magyarázattal szolgál arra, hogy miért találtak a barlangokban és azok közelében őskori hangszereket is. Szerinte az akkori emberek kövekkel, fadarabokkal, dobokkal, csontsípokkal, és hasonló más eszközzel kísérték a paleolit kori dalokat.
Az abók is sokat bulizhattak |
David Lubman, az Amerikai Akusztikai Szövetség elnöke, és a világ egyik vezető akusztikai szakértője szerint bár a Reznikoff által felvázolt kép elsőre igencsak bizarr lehet, reméli, hogy a kutató a jövőben tudományos érvekkel is alátámasztja majd ígéretes elméletét. Azt azonban ő is lehetségesnek tartja, hogy a zárt helyen történő zenélés ekkor születhetett meg, és raktározódhatott el az emberiség kollektív emlékezetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.