Mégsem reformálják meg a francia holokauszt-oktatást
2008. június 23. 14:27
Mégsem kell a jövő tanévtől minden francia tízéves kisiskolásnak megtanulnia egy vele egykorú, a holokausztban elpusztult francia gyerek személyes történetét.
Korábban
A köztársasági elnök Franciaország egyik legjelentősebb valláspolitikai eseményének, a franciaországi zsidó szerveztek tanácsának (CRIF) éves díszvacsoráján tartott beszédében vetette fel, hogy az antiszemitizmus elleni harc részeként minden tízéves kisiskolásnak meg kell tanulnia a holokauszt franciaországi áldozataiként elpusztult 11 ezer gyerek közül egyiknek a személyes történetét.
Miután holokauszttúlélők, történészek, pszichológusok és pszichiáterek, valamint pedagógus-szakszervezetek azonnal tiltakoztak a kezdeményezés ellen, mert szerintük az a gyerekeknél kizárólag a bűntudat érzésének kifejlődésére szolgálna, az elnöki hivatal a kérdés szakértőjének számító közéleti személyiségeket, többek között Simone Veil holokauszttúlélőt, volt jobboldali minisztert, Claude Lanzmannt, a Soá című film rendezőjét és Serge Klarsfeld nácivadászt kérte fel a javaslat részletes kidolgozására.
A Le Monde című napilap beszámolója szerint az oktatási minisztérium az oktatási intézményeknek szétküldendő körlevélben kívánja közzé tenni a 15-tagú bizottság négy hónapi munkájáról szóló jelentést, amely lényegében elveti az államfő ötletét.
A szakértők azt javasolják, hogy a holokausztról szóló oktatás osztályonként, kollektív munkában, és ne egyénenként folyjon az iskolákban, valamint hogy ne egyetlen gyermek, hanem a kisiskolások egy teljes zsidó család vagy egy-egy helyszín történetén keresztül ismerjék meg a holokauszt történetét. A népirtás témájának megközelítését pedig az élet és nem a halál felől, és a deportálás előtti életszakasz felidézésével javasolják a szakértők.
A bizottság egy tankönyv és egy a kérdésről minden digitális forrást tartalmazó honlap létrehozását is javasolja, valamint azt, hogy az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának emléknapján, január 27-én minden iskolában emlékezzenek meg a holokausztról. Franciaországban a holokauszt története egyébként 2002 óta része az általános iskolai tanagyagnak - emlékeztet a Le Monde.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap