Bemutatták a Nagy Imre-per digitalizált dokumentumait
2008. június 6. 17:20
Korábban
Az iratanyag digitalizálása
A Magyar Országos Levéltár elsőként kezdte meg értékes iratanyagainak digitalizálását. A kezdeti célt nemcsak állományvédelmi szempontok indokolták, hanem a kutatók igényei is. Mivel a korábban megjelent CD- és DVD-ROM-ok csak korlátozottan és viszonylag drágán voltak hozzáférhetők, a levéltár vezetői alternatív megoldásokban is gondolkodtak. A MOL 2003 nyarától kezdett hozzá egyes modernkori iratainak tömeges digitalizálásához, 2004-ben elkészült a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető szervei iratainak digitalizálása, majd folytatódott a munka a Minisztertanács 1867 és 1944 közötti jegyzőkönyveivel.
Először csak egy egyszerű `nézegető` program készült el, amelyben összekapcsolták a rendelkezésre álló napirendi jegyzékeket és a digitalizált képeket. Ezt az alkalmazást csupán a belső levéltári hálózaton érhették el az arra jogosult kutatók és a levéltárosok. Hamarosan elkészült azonban a Digitarchiv alkalmazás, amely már arra is alkalmas, hogy az adatbázisba betöltött mutatókat és a hozzájuk kapcsolt képeket az Internet segítségével bárki, bárhonnan elérje. Már 2007-ben felmerült az elképzelés, hogy a Nagy Imre-per évfordulója kapcsán a periratokat kellene elektronikusan feldolgozni. A kezdeményezés egybeesett a perben érintett személyek leszármazottainak szándékával is.
A bírák |
A felvételek 300 dpi felbontásban, true color színmélységgel (16,7 millió szín) JPEG fileformátumban készültek. A vállalkozó a feldolgozást egy - a digitalizálás támogatására - általa készített célszofver segítségével hajtotta végre. A mintegy 27 zer oldal terjedelmű papíralapú iratanyagban egyes anyagrészeket automatikus karakterfelismerés - OCR - technológiával is fel kellett dolgozni, ugyanis a bírósági iratok közt fennmaradt néhány szószerinti és szerkesztett tárgyalási jegyzőkönyv is. Mivel a hangzó anyag digitalizálásával együtt rögzíteni akarták az elhangzott szöveg ellenőrzött, hiteles leiratát is, a korabeli szószerinti és szerkesztett jegyzőkönyvek nagymértékben segítették az Interjútár munkatársait az adatrögzítésben.
A digitalizálással párhuzamosan az iratanyaghoz tartozó, a MOL munkatársai által készített elektronikus segédletek (névmutatók, tartalomjegyzékek) és az OSZK Történeti Interjúk Tárának munkatársai által digitalizált hanganyag feldolgozását is elvégezte az IDOM 2000 Konzulens Zrt. A cég által a MOL számára korábban kifejlesztett adatbázisban, a Digitarchiv alkalmazásban a hangzó anyag együtt jelenik meg az iratanyaggal.
A vádlottak |
Az 1958. február 5-én megkezdett zárt tárgyalásról négy orsós magnetofonnal hangfelvételt készítettek. A per 1958. júniusi folytatásáról készített filmfelvételek és a tanúvallomások alapján arra következtetnek, hogy a hangfelvételi eszközök a tárgyalóteremmel szomszédos helyiségben voltak elhelyezve a kezelő személyzettel együtt. Női alkalmazottak mondták rá a felvétel dátumát és a szalag oldalszámát a felvételi tekercsekre.
Az 1958. február 5-ei tárgyalási napról készült felvételeket az akkor korszerűnek számító nyugati gyártmányú (SCOTCH) orsós szalagokra rögzítették. Két-két példányban - 8-8 tekercs - őrizték meg az 5-ei tárgyalási anyagot. Az " A" és "B" példány két eltérő eredeti felvétel, ugyanis a szalagok kezdési felvételi anyaga és az utolsó percek felvételi anyaga nem azonos, tehát azok nem lehetnek egymás másolatai. Az 1958. február 6-i tárgyalásról ugyanakkor nem maradt fenn hangfelvétel.
A június 9-10-11-12-13-14-15-i tárgyalási szakasz hanganyaga már magyar gyártmányú (OZAFON) szalagra készült, amelyek minősége a gyártás pillanatában is gyenge volt. Ezen az anyagon tapasztalható leginkább az elmúlt 50 év romlása, valamint az elmúlt 50 évben a nem megfelelő lejátszó készülékek használatából következő állagromlás. Az OZAFON szalagokat igen sokszor csak úgy sikerült digitalizálni, hogy egy puha textillel a lejátszófejhez szorították a szakemberek a szalagot.
A szemtanúk (Regéczy-Nagy László, Bohó Róbert) a perről történt beszélgetések során elmondták, hogy a felvezetéskor látták, hogy a tárgyalóteremből kábelek tömege futott ki az ajtón a folyosón keresztül a tárgyalóterem melletti helyiségbe. A szemtanúk valószínűleg a hangkábeleket és a világításhoz szükséges kábeleket látták. A szemtanúk visszaemlékezéseik során ugyanarról a teremről beszéltek, amelyikben az 1958. júniusi tárgyalási szakaszban a filmfelvételek is készültek. Megemlítették azt is, hogy későbbi tárgyalásaik és ítélethirdetéseik is ugyanabban, a valószínűleg kizárólag ezekre a perekre átalakított, és egyébként "kultúrteremként" használatos helyiségben történtek.
A teremben 5 mikrofont helyeztek el. Külön mikrofonja volt az elnöknek, továbbá egy különálló kisasztalon a vádlottaknak, külön mikrofonjuk volt a védőknek és az ügyésznek, valamint elhelyeztek a teremben egy régi típusú álló mikrofont is. Szembesítéskor a kisasztalnál állt a tanú és az álló mikrofon előtt a szembesített vádlott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.