A pesti zsidónegyed házról házra
2008. június 1. 14:37
A Lábass Endre fotóival és színes térképekkel illusztrált album utcáról-utcára, épületről-épületre haladva ismerteti a városrészt.
Korábban
"Engem is megdöbbentett a munkám folyamán, hogy az épületek lebontásán keresztül mennyi emberi sors tűnik el" - hívta fel a figyelmet Perczel Anna a kerület pusztuló értékeire, majd hozzátette: "A múlt megtartása nem nosztalgiázást jelent, mert a jövőt csak erre tudjuk igazán értékesen felépíteni".
Elmondása szerint külföldön nagyon sok híve van a zsidónegyednek: "komolyan mellénk állt például a párizsi magyar értelmiség, akik segítettek abban, hogy az év elején Budapestre látogasson Michel Polge. Az UNESCO-biztos is leszögezte jelentésében: elfogadhatatlan, ami Belső-Erzsébetvárosban eddig történt". "Elborzaszt az a pusztítás, ami a zsidónegyedben történik, de az az építés is, ami ott folyik" - jegyezte meg a kötet szerkesztője, Komoróczy Géza.
A történész kiemelte: Belső-Erzsébetvárosban még 1944 nyarán is kisebbségben volt a zsidóság, ami szerinte rámutat arra: amit ott zsidóként védelmezünk, az az egész város védelmét jelenti. Komoróczy Géza külön gratulált Perczel Annának, mert Lábass Endrével sikerült olyan egységes stílusban végigfényképezniük a városrészt, ami történeti könyvnél szinte lehetetlen.
"Írói precízió: ezzel jellemezném az olvasmányélményemet. Az akták mögött életek, foglalkozások jelennek meg, mintha az egyes házak mögött novellák sejlenének fel" - méltatta a könyvet Konrád György író. Hozzátette, Perczel Anna a precíz szaknyelvet olyan szépen tudja használni, hogy esztétikai rendbe helyeződnek a szakszavak. "A fokozatos ráébredést a látható dolgok szépségére, amely nem volt sajátom, mint egy új tudást, köszönöm" - fordult a szerzőhöz Konrád György.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.