Silány fegyverek lehetnek a meteoritpisztolyok
2008. május 29. 09:00
Amerikai és brit természettudósok lepleztek le egy pár kétszáz éves "égi" párbajpisztolyt, amelyet egykor James Madison, az Egyesült Államok negyedik elnöke kapott.
Korábban
"A neutronnyalábok segítségével megvizsgálhatjuk, hogy hol helyezkednek el az atomok, s miként viselkednek" - magyarázta a berendezés működését Andrew Taylor, az ISIS igazgatója, hozzátéve, hogy a vizsgálat nem roncsolja az anyagot. "Az ISIS nélkül egy-egy kis darabkát le kellene hasítani a vizsgált tárgyból, hogy mikroszkóp segítségével megvizsgáljuk" - mutatott rá a tudós.
Az oxfordi laboratóriumban nyert adatokat összehasonlították Argentínában, a Campo del Cielói kráterben lelt meteoritdarab jellemzőivel: állítólag az itt fellelt égi fémdarabból készítették annak idején a párbajpisztolyokat. Mint kiderült, a két fém között semmi hasonlóság sincs. Ráadásul a múzeum kurátorai biztosak voltak abban, hogy a pisztolyok ezüstből készültek, ám az ISIS megcáfolta ezeket a hiedelmeket. Az egykori fegyverkészítők ugyanis rézötvözetet használtak, amely összetételét tekintve igen hasonlít a Dél-kelet Ázsiából ebből az időből származó étkészletek alapanyagára.
"Úgy tűnt, mintha ezüstből készültek volna, de olcsóbb alapanyagokból gyártották a pisztolyokat" - mutatott rá az oxfordi vizsgálatokat végző Evelyne Godfrey. Más vizsgálatok bebizonyították, hogy a pisztolyok nem csupán ceremoniális célokat szolgáltak, ahogy korábban hitték, hanem teljes egészében működőképes fegyverekről van szó. A vizsgálati eredmények egy sor kérdést vetnek fel, olyanokat, mint hogy mi lehetett Alvarez tábornok célja, aki levelében igen ékesszólóan ecseteli James Madison elnök iránt érzett csodálatát, s eközben olcsóbb alapanyagból készített ajándékkal "lepi" meg.
A kutatók szerint a legvalószínűbb magyarázat, hogy félrevezették a tábornokot, elhitetve vele, hogy égi fémből készített fegyverekről van szó. Így Ignacio Alvarez teljesen jóhiszeműen ajándékozta a pisztolyokat az amerikai elnöknek, hiszen abban az időben nem volt olyan anyagvizsgálati módszer, amellyel kideríthető lett volna a csalás. A tábornok levelében egy harmadik pisztolyról is említést tesz, amely szintén a Campo del Cielói kráterbe talált meteorit fémjéből készült. Ha sikerülne fellelni ezt a fegyvert, s ugyanazoknak a vizsgálatoknak alávetni, mint a két másik pisztolyt, egy ilyen elemzés végre segítene a történészeknek megfejteni a pisztolyok eredetét.
"Amennyiben a harmadik teljesen azonos az első kettővel, ez azt jelenti, hogy mindhárom pisztolyt ugyanaz a személy készítette, s a tábornokot vagy félrevezették, vagy Ignácio Alvarez hazudott, és egyik fegyvert sem a Campo del Cielo-kráter meteorjából készítették" - mondta Meghan Budinger, a James Monroe Múzeum kurátora. Mint mondta, amennyiben a harmadik pisztoly teljességgel különbözik, ez viszont azt jelenti, hogy a múzeumban őrzött másik kettő soha nem képezte James Madison tulajdonát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap