Sokkolta a lengyel pártvezetést II. János Pál első hazai útja
2007. december 6. 14:00
II. János Pál megválasztása komoly zavart okozott a keleti blokkban, amit csak fokozott a pápa esetleges lengyelországi útjának a terve. A lengyel pártvezetés még Moszkvával is szembekerült, mert ők tisztában voltak az út megakadályozásának következményeivel. Az eseményeket Mitrovits Miklós vizsgálta a Kút 2007/1-2. számában.
Korábban
Ez is hozzájárult, hogy az újonnan berendezkedő kommunista diktatúra nem tudta kisajátítani a náciellenességet. Sokan sorsszerűséget láttak a lengyel pápa megválasztásában, mivel a 19. század közepén Julius Slowacki, a messianista lelkületű költő megjósolta, hogy valamikor egy szláv egyházfő lesz Jézus Krisztus földi helytartója.
1956 után a rendkívül nagy tekintélyű Stefan Wyszyński vezetésével folytatódott a lengyel egyház ellenállása. 1966-ben nagy ünnepség keretén belül emlékeztek a keresztény hit ezer éves felvételére. Az esemény kilenc éven át szervezték, ennek jegyében tömeges zarándoklatokra került sor. Az embereket az sem tántorította vissza, hogy a híres czestochowai Mária-kegyképet elkobozták: az "országjárást" az üres kerettel folytatták tovább. VI. Pál pápa háromszor szeretett volna az országba látogatni, a lengyel pártvezetés azonban minden alkalommal nemet mondott.
Karol Wojtyla megválasztása némi riadalmat keltett Varsóban, ugyanakkor arra az álláspontra jutottak, hogy ő "jobb számunkra Rómában, mint Lengyelország jövőbeni prímásaként itt". Moszkvában azonban sokkal súlyosabbnak ítélték a helyzetet. A lengyel pártvezetés igyekezett kihasználni a pápaválasztás előnyeit, október 22-én a legmagasabb állami szinten képviseltették magukat a beiktatáson. Október 24-én a római lengyel nagykövetségen Jablonski, az Államtanács elnöke Wyszyński-vel találkozott. A megbeszélésen sikerült megállapodniuk az új krakkói érsek személyéről is.
A "problémák" azonban csak ezután kezdődtek. II. János Pál lengyel állampolgárként lengyel útlevéllel rendelkezett, ezért neki nem tilthatták meg, hogy belépjen az országba. A Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára, Edward Gierek komoly konfliktusba került Brezsnyevvel, aki tiltakozott a pápa lengyelországi látogatása ellen. Azt szerette volna elérni, hogy a pápa betegségre hivatkozva mondja le az útját. Gierek azonban világosan látta, hogy ez iszonyatos felháborodáshoz vezetne, ezért 1979. május 2-án hivatalos közleményben tudatták a közvéleménnyel II. János Pál június 2-10 közötti látogatását. A pápa számára is nagyon fontos volt az út, mivel ekkor ünnepelték Szent Szaniszló vértanúságának 900. évfordulóját. II. János hangsúlyozta, hogy a lengyel nemzet tagjaként lép újra hazájának földjére, míg Gierekék egy "szokásos" diplomáciai útként próbálták beállítani a Szentatya jelenlétét.
II. János Pál Lengyelország szent és történelmi helyein imádkozott, személyes jelenléte óriási hatást gyakorolt a lengyel társadalomra, ennek eredményeit a hatalom is érzékelte. Gierek kezéből teljesen kicsúszott az irányítás, a rendszerváltás után elismerte, hogy 1979 "sok párttag számára igazi sokk volt". A király által kivégzett Szent Szaniszló a hatalommal való szembenállás szimbóluma lett. Ráadásul a pápa a második világháborúról szóló beszédében azt a szomorú valóságot emelte ki, amikor a szovjetek lábhoz tett fegyverrel szemlélték a varsói felkelés brutális leverését. Figyelemre méltó továbbá, hogy a lengyel pártvezetés rémálmaiban szereplő "antiszociális" elemek szinte alig mutatkoztak: ellenzéki transzparensek ritkán tűntek fel a tömegben. A forradalom ekkor már a lelkekben zajlott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.