A limes kutatásának története
2007. április 16. 13:15
Pannónia területén jelentős változásokat hagyott hátra a közel ötszáz éves római uralom. Az útépítések, a mocsarak lecsapolása, az erdők kivágása, városok, települések alapítása és az útépítések jelentősen megváltoztatták a tájat, kitörölhetetlen nyomokat hagyva az utókor számára. Tartson velünk kalandozásunk legújabb részében!
Hova lettek a letűnt korok emlékei? Kérdezhetjük akár történelmi kortól függetlenül és adhatunk rá mindjárt optimális választ is: a maradványok a mai napig mind megvannak, legfeljebb a kutatás technológiai, anyagi okok miatt nem derített még rájuk fényt. Ott vannak a föld alatt, a Duna iszaptengerében, kőbe vésve, a beszélő tárgyakban és a kutatók helyes következtetéseiben.
Mégis minek köszönhető, hogy az ember és a természet romboló hatásának ellenére oly sokat (de sosem eleget) tudunk a mai Magyarország római kori emlékeiről, történéseiről? Szerencsére az évszázadok alatt hivatásos és amatőr kutatók, történetírók, térképkészítők, katonai felmérések gyűjtötték, szolgáltatták az adatokat a római kor akkor még látható emlékeiről, amit a mai régészek felhasználnak és saját kutatásaikkal évről évre bővítnek.
A magyarok honfoglalás után több csoport az egykori római települések, erődök maradványait felhasználva alakított ki magának életteret. Erről olvashatunk az Anonymus által írt - vitatott forrásértékű - Gesta Hungarorumban is, például Lugio-Dunaszekcső kapcsán: "...S azon a helyen Őd a vidék népét meghódítván várat épített, melyet közönségesen Szekcsőnek nevezett azért, mert ott magának széket és állandó lakot állított...". A mű ezen kívül persze további római emlékeket és településeket is megemlített. A Magyarországon található római emlékekről hitelesnek tekinthető feljegyzéseket a 15-16. század folyamán az antikvitás iránt érdeklődő humanisták, Antonio Bonfini, Thúróczy János és Oláh Miklós készítettek.
A hajózható folyó és a Duna mentén a római időkben épített hadiút a középkorban is a kereskedelem fontos katalizátora lett. Nem véletlen, hogy a külföldi utazók is ezt az útvonalat választották magyarországi utazásaik során. A limes kutatásában sokat jelentettek a 16-18. század német és angol utazók leírásai (Brown, Pococke, Milles, Marsigli). Luigi Marsigli - aki katonai mérnökként a római erődök iránt is igen mély érdeklődést mutatott - 1726-ban megjelent munkája nagyban elősegítette a további kutatók munkáját. A külföldi szakembereken kívül azonban a magyar tudósok, kutatók munkássága is jelentős volt. Bél Mátyás, Timon Sámuel vagy Szerdahelyi Gábor leírásai is fontos adatokkal szolgálhattak az utókor számára. Bél Mátyás műveihez Mikoviny Sámuel készítette a térképeket, amelyeken római emlékeket is feltűntetett. A II. József féle katonai felmérések során készült térképek jelölik többek között az eszéki római hidat, valamint számos sáncot és erődöt a limes mentén.
Rómer Flóris |
Lugio
Ripa Pannonica.hu
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap