Szerzetesi kórházakban ápolták a középkori betegeket
2007. február 15. 14:00
A szerzetesek már a korai időktől kezdve előszeretettel foglalkoztak orvoslással, gyógyászattal és ápolással. Ezzel kapcsolatban érdekes adalékokkal szolgál Puskely Mária a szegedi Acta Historicában 2006-ban megjelent tanulmányában.
Korábban
Szakszerű képzés és ellátás Hippokratész nyomdokain
Az orvos szerepét már a korai szerzetesek is nagyra értékelték, így Szent Benedek is a gyógyító orvoshoz hasonlította az apátot: `mint bölcs orvos minden eszközt használjon fel` a bűnös gyógyítására. Jézus példabeszédének egyik mondata (Beteg voltam, és meglátogattatok) pedig arra késztette a szerzeteseket, hogy az ápolást is felvegyék mindennapi tevékenységük sorába. Ez az igény nem változott a szerzetes közösségek kialakulása után sem: az egyik 6. századi regula kifejezetten előírta, hogy a szerzetesek vigasztalják és szolgálják a betegeket. Más pontok pedig fontosnak tartották, hogy a betegeknek külön termet hozzanak létre. A döntésben minden bizonnyal praktikus okok is szerepet játszottak.
Kép a Schola Medica Salernitanáról Avicenna Kánonok c. művéből |
Egy német orvostörténész tanulmánya szerint a középkori orvostudomány jobb volt annál, mint amilyen a híre. A köpölyözés sokszor nagyon is indokolt volt, a vérző sebeket összevarrták, a tumort eltávolították, és kihasználták a gombák antibiotikus hatását - állítja a kutató. |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.