Veszélyben az afrikai reneszánsz
2006. november 14. 11:45
Ősi szövegek tízezreiért folyik a harc Timbuktuban, legfőképpen azért, mert e szövegek a kutatók szerint azt bizonyítják, hogy Afrika írott története legalább olyan régi, mint az európai reneszánsz.
Korábban
A mesés szaharai városban, Timbuktuban, a mai Maliban magán- és közkönyvtárak eddig mintegy 150 ezer ódon kéziratot gyűjtöttek össze. Ezek közül némelyik a 13. században íródott, ám a helyi történészek úgy vélik, hogy a környék homokja jóval többet őrizhet a mélyben. Sokan azonban attól félnek, hogy a hír terjedésével beindul a kéziratok illegális kereskedelme és csempészete: turisták és külföldi műkincsgyűjtők kezébe kerülhetnek a becses dokumentumok.
A kéziratokat eddig sárkunyhók alatt és sivatagi barlangokban rejtették el, ugyanis attól féltek, hogy a szellemi kincset marokkói hódítók, európai felfedezők, majd francia gyarmatosítók kaparintják meg. Timbuktu most hadjáratot indított a kéziratok védelmében, és a feladatok koordinálására új könyvtárat alapítottak az Ahmed Baba Intézetben (Ahmed Baba egyébként William Shakespeare Timbuktuban született kortársa volt). A mentőakcióban az Egyesült Államok és Norvégia is közreműködik.
A díszes kalligráfiával írt szövegek egy részét csillagászat és matematika tanítására használták, míg mások az aranykori, azaz a 16. századi Timbuktu társadalmi és gazdasági életének krónikái. "Ezek a kéziratok az akkori emberi tudás valamennyi területét felölelik a jogtól a természetttudományon és gyógyászaton át a politikáig és a művészetekig" - mondta Galla Dicko, a mintegy 25 ezer ilyen kéziratot őrző Ahmed Baba Intézet igazgatója. "A kéziratoknak csupán a tíz százaléka került felszínre. Úgy becsüljük, hogy több mint egymillió van még eltemetve" - mondta Ali Ould Sidi, a város világörökségi területeinek kormányfelelőse.
Némely akadémikus azt állítja, hogy e kéziratok azt bizonyítják: Afrika szellemtörténete legalább olyan régi, mint Európáé. Mások szerint e kéziratok jelentősége a holt-tengeri tekercsekéhez mérhető. Thabo Mbeki, a Dél-Afrikai Köztársaság elnöke azt nyilatkozta, hogy e kéziratok helyre fogják állítani az afrikai népek önbecsülését, büszkeségét és méltóságát. Timbuktuban, abban a városban, ahol számos egyetemen 25 ezer tudós élt és dolgozott négy évszázada, hasonló reményeket táplálnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.