Kiállították az elsőként megfestett fekete portréját
2006. október 9. 13:15
Hollandiában kiállították az Egy afrikai férfi arcképe című alkotást, a flamand Jan Mostaert művét. Az 1525-re datált 31x21 cm-es olajfestmény érdekessége, hogy az első fekete embert ábrázolja, akit fehér festő méltónak tartott a megörökítésre.
Korábban
Egy 16. századi karrier: rabszolgából gárdista
A kép kapcsán sokakban felmerült, hogy ki volt az ominózus fekete ember? Kate J. Lowe angol kutató szerint egy reneszánsz herceg vagy nemes ember, aki átutazóban volt Európában. A holland Ernst Van den Boogaart művészettörténész azonban más következtetésre jutott. A kutató először is alaposan elemezte a modell öltözékét, és ebből megállapította, hogy az jómódról tanúskodik. Erre utal az elegáns fehér kesztyű, a szépen kimunkált kardmarkolat, ujjasa viszont divatjamúlt, ráadásul egyszerű gyapjúból készült, nem selyemből vagy brokátból, mint a nemes embereké. Nem visel ékszert, vörös sapkáján a Halle-i Miasszonyunk jelvénye, övszíján liliom, a Szűzanya jele látható.
Mindebből Boogaart arra következtetett, hogy a férfi megtért, szabad ember volt, rabszolga, vagy rabszolga fia, akinek sikerült felemelkednie. Levéltárakban kutatva aztán kiderítette, hogy az arckép a mór Kristófot ábrázolja, aki Ausztriai Szép Fülöp feleségével, Kasztíliai Johannával érkezett Spanyolországból Flandriába. Kristóf istállófiú volt, Fülöp fia, V. Károly császár emelte gárdistái közé.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.