Csehszlovákiai magyarság 56-ban
2006. október 20. 12:30
Korábban
Kommunista elővigyázatosság: információáramlás és újságkiadás
A Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) ezt látva felhatalmazta a politikáját támogató magyarokat, hogy ők irányítsák a Magyarország elleni propagandát. A Csemadok 1956. október 29-én a magyar eseményeket elítélő határozatot fogadott el, továbbá a szlovákiai magyar napilap (Új Szó) példányszámának növelését és terjedelmének bővítésését határozták el. Többszörösére emelték a Dolgozó Nő és az Új Ifjúság példányszámát és bővítették az Új Szó terjedelmét illetve propaganda célzattal Magyarországra is továbbítottak a magyar újságokból.
Popély Árpád a somorjai Fórum Intézet kutatója előadásában az információáramlást vizsgálta. Kutatása során arra jutott, hogy az országban élő magyarok számára fontos információforrást jelentett a magyarországi sajtó, ugyanis 1956 októberéig Dél-Szlovákiában több ezres példányban adtak el magyarországi lapokat. A forradalom napjaiban az államrendre való veszély okával ezek behozatalát betiltották vagy minimálisra csökkentették.
A Nemzeti Emlékezet Intézetének (Ústav Pamäti Národa) munkatársa, Bukovszky László szerint a belügyi szervek operatív csoportok létrehozásával és járőrszolgálat gyakoribbá tételével készen álltak egy esetleges államellenes tevékenység elfojtására. A csehszlovák belügyi alakulatok magas készültségét november 9-én szüntették meg. Halko Jozef egyháztörténész azzal gazdagította a témát, ahogy elmondta: a pozsonyi szemináriumból kizárták azokat a kispapokat, akik ebben az időben az Új Ember katolikus hetilap számait olvasták.
A konferencia végén a résztvevők az 56-os Intézet Forró ősz a hidegháborúban című dokumentumfilmjét tekintették meg.
Kiss Balázs - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap