A CIA tudott a kubai repülőgép elleni merényletről
2006. október 13. 10:15
Már hónapokkal az 1976 októberében elkövetett merénylet előtt értesítették az amerikai központi hírszerzést, hogy Castro ellenes fegyveresek fel akarnak robbantani egy kubai utasszállító repülőgépet.
Korábban
1976. október 6-án a Cubana légitársaság 455-ös járata Barbados partjai felett felrobbant, 73-an, köztük Kuba olimpiai válogatott vívócsapata vesztette életét. A merénylet harmincadik évfordulója után nem sokkal nyilvánosságra hozott dokumentumból kiderült, hogy egy Castro ellenes kubai menekült elárulta az amerikai hírszerzőknek, hogy két társa merényletre készül egy kubai utasszállító ellen.
Megemlékezés a 30 éves évfordulón |
A CIA akkori informátora, Luis Posada Carriles egy időben a CIA alkalmazottja volt, majd 1967-től Venezuelában élt, ahol az ország terrorista ellenes ügynökségét vezette - számolt be róla a New York Times. A merénylet idején már nem dolgozott az ügynökségnek, ám az események után öt nappal Venezuelában letartóztatták, de 1985-ben megszökött a börtönből, még az előtt, hogy az ellene indult bírósági tárgyalást be tudták volna fejezni. Hugo Chavez, Venezuela elnöke ma a 78 éves férfi kiadatását követeli, és azzal vádolja Washingtont, hogy egy terroristát védelmez.
Posada |
Posada 2005 óta egy texasi börtönben van a bevándorlási törvények megsértése miatt. Az amerikai kormány dilemmája érthető: ha a férfit a kommunizmus ellen vívott harc hősének nevezik, és kiengednék a börtönből, akkor saját terror-ellenes politikájukkal mennek szembe.
A most nyilvánosságra került információ a kubai emigránsokat is felháborította, és több tüntetést tartottak az amerikai kormányzat felelőtlen politikája ellen. Egyesek egyenesen a Bush-családot hibáztatták a robbantásért, ugyanis az idősebb Bush 1975-től a CIA igazgatója volt.
Az azonban egyelőre nem derült ki, hogy a CIA annak idején mit kezdett az információval, az ügynökség szóvivője egyelőre nem kommentálta az esetet.
A CIA hallgatása nem meglepő: korábban beszámoltunk arról, hogy az emigránsok partraszállási kísérletének kudarcát is megjósolták, ám akkor az elnök nem figyelt rájuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap