Római tavaszünnep Gorsiumban
2004. április 22. 10:00
Korábban
Mars, a vörös bolygó istene
Mars az ókori Róma egyik legfontosabb mitikus alakja volt, széles körben és számos formában tisztelték. Nemzői Jupiter és Juno, gyermekei pedig Romulus és Remus voltak.
Átépítenék Róma ókori városmagját
Ókori formájában épülhet újjá Róma történelmi városmagja, ha az olasz főváros polgármesterének terve valóra válik
Vegetáriánus gladiátorok
A közelmúltban a mozikban vetített hollywoodi film is azt a képzetet kelti, hogy a gladiátorok hatalmas termetű izompacsirták voltak. Pedig nem. Babból és árpából álló diétán éltek, hogy elhízzanak, és mezítláb rúgták az arénák véráztatta homokját.
Ókori falut találtak Vecsésen
Egykori perzsa falura bukkantak a körgyűrű építését megelőző feltáráson. Az ókori törzs feltehetően letelepedett és a rómaiakkal folytatott kereskedelemből élt.
Római Gorsium, keresztény Herculia, magyar Föveny
A mai Tác melletti első római település az i. sz. 1. században jött létre, és eredetileg katonai tábor volt. A tábort i. sz. 103 és 106 között számolták fel, területén Traianus császár egy új várost alapított Gorsium névvel. Gorsium Pannonia Inferior tartomány egyik legfontosabb közlekedési csomópontja volt, azonkívül a tartományi császárkultusz és a tartománygyűlés (concilium provinciae) székhelye. A tartomány küldöttei minden évben ebben a városban találkoztak, hogy az uralkodó császár üdvére áldozatot mutassanak be, és hogy részt vegyenek a gyűlésen. A város tele volt pogány isteneknek állított szentélyekkel, szobrokkal, reliefekkel. A leletek alapján Aeneász, Ámor, Icarus, Achilleus, Jupiter, Silvanus, Minerva, Liber, Attis, Hercules, Vénusz, Luna, Júnó, Mars, Victoria, Diana, Mitrász kultusza mind jelen volt a településen.
Gorsium i. sz. 260-ban pusztult el egy szarmata támadás során. A megsemmisült város helyén csak több évtized múlva kezdtek el új várost építeni, mely a Herculia nevet kapta, s feltehetőleg Valeria provincia fővárosa volt. Herculiában immár keresztény templomokkal találkozunk. Herculia a 4. század végén virágkorát élte, lakott területe akkoriban kb. 45 hektár volt. A honfoglaló magyarok feltehetően részben vagy egészen keresztény népességet találtak itt. A település neve a középkorban, a 11. századtól kezdve, Föveny. A városban és a város körül található sírok tanúsága szerint a település egészen a 16. századi török háborúkig lakott volt. A tatárjárásig az egykori ókeresztény bazilikát használták templomnak. Föveny a 16. századi török háborúkban pusztult el.
Az 1934-39-ig és az 1954-ben végzett ásatások után 1958-ban indult meg a mintegy 150-200 hektár nagyságú műemléki terület folyamatos feltárása, a Szabadtéri Múzeum 1962-ben létesült. A módszeres kutatás 1999-ig a településnek mindössze 5%-ára terjedt ki: a szentkerület egyharmada az Augustus-templommal, Gorsium déli épületei, Herculia központja a városfalakkal a látogatók számára mint régészeti park egész éven át megtekinthető.
A szabadtéri múzeum a feltárt romterületen túl állandó kiállítás, kőtár és kulturális programok segítségével ismerteti meg a látogatót a letűnt korok világával. A római ünnepekhez igazodó programok közül - melyeket a kifejezetten erre a célra épített színházban tartanak - az évadnyitó Floralia és a nyárvégi Ludi Romani rendezvények antik darabok bemutatásával, gladiátorjátékokkal, felvonulásokkal és egyéb programokkal szolgálják az ókor kulturális örökségének terjesztését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap