Római tavaszünnep Gorsiumban
2004. április 22. 10:00
Antik színművek bemutatásával, Septimius Severus császár 202. évi bevonulási ceremóniájának felelevenítésével, s más, látványos programokkal köszöntik Flórát, a tavasz istennőjét és a tavaszt április utolsó napjától május 2-ig Gorsiumban, az egykori római település romjainál.
Korábban
Mars, a vörös bolygó istene
Mars az ókori Róma egyik legfontosabb mitikus alakja volt, széles körben és számos formában tisztelték. Nemzői Jupiter és Juno, gyermekei pedig Romulus és Remus voltak.
Átépítenék Róma ókori városmagját
Ókori formájában épülhet újjá Róma történelmi városmagja, ha az olasz főváros polgármesterének terve valóra válik
Vegetáriánus gladiátorok
A közelmúltban a mozikban vetített hollywoodi film is azt a képzetet kelti, hogy a gladiátorok hatalmas termetű izompacsirták voltak. Pedig nem. Babból és árpából álló diétán éltek, hogy elhízzanak, és mezítláb rúgták az arénák véráztatta homokját.
Ókori falut találtak Vecsésen
Egykori perzsa falura bukkantak a körgyűrű építését megelőző feltáráson. Az ókori törzs feltehetően letelepedett és a rómaiakkal folytatott kereskedelemből élt.
Floralia: Tavaszünnep Gorsiumban
F. Petress Éva, a programsorozatot szervező Szent István Király Múzeum munkatársa elmondta: a rendezvény keretében Szophoklész három darabja kerül színre az antik város egykori teátrumában, Pécsi Ildikó érdemes, kiváló művész rendezésében, az alkalomra szerződött színészek előadásában. Április 30-án és május 1-én az Oidipusz király és az Oidipusz Kolonosban című, Babits Mihály által fordított darabot mutatják be, május 2-án pedig Trencsényi-Waldapfel Imre fordításában az Antigoné kerül színre. A fő szerepeket a gorsiumi bemutatókon már más években is sikerrel fellépő művészek, köztük Trokán Péter, Farkasinszky Edit, Bregyán Péter, Hegedűs Miklós, Cs. Németh Lajos, Bessenyei Emma alakítják.
A színibemutatók mellett számos látványosságot kínál Gorsium a Floralia idején a látogatóknak. Egyebek között felelevenítik Septimius Severus császár 202. évi gorsiumi látogatási ceremóniáját. A császár római kocsin, lovasok kíséretében vonul majd be az antik település romjait őrző régészeti parkba, s tekinti meg a tiszteletére rendezett gladiátor-játékokat. A látogatók megtekinthetik az ókori olimpia versenyszámai alapján összeállított játékos vetélkedőt, megismerkedhetnek a római kori divattal, az ókorban használt kézműves tárgyakkal és eszközökkel, a mediterrán dísz- és haszonnövényekkel. Gorsiumban, a Kárpát-medence legnagyobb régészeti parkjában idén júniusban a negyvenhetedik ásatási évad veszi kezdetét. A tervek szerint folytatódik a fórum feltárása, s újabb falfestményeket, freskókat bontanak ki egy tavaly már megkezdett kutatás folytatásaként.
A Floraliára váltott belépők egész napra szólnak, és a színházi előadás megtekintésére is érvényesek; felnőttnek 1000,- Ft, diákoknak 500,- Ft, családoknak 2.500.- Ft; 6 éven aluli gyermekeknek és a Gorsium Barátok Köre tagjainak pedig díjtalan a belépés. Olyan jegyek is válthatók, melyek csak a színházi előadásra érvényesek: felnőtteknek 800,- Ft-ért, diákoknak 400,- Ft-ért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.