10 nagy katonai tévedés a történelemből
2018. július 18. 18:33 Múlt-kor
A történelem során rengeteg vesztes csata volt a rossz időjárásnak, elégtelen fegyverzetnek, vagy egyszerűen a balszerencsének köszönhető. Sok esetben azonban a rossz döntések és a hiányos tervezés okoztak vereséget. Az alábbiakban felsorolásra kerül a történelem tíz legnagyobb ilyen hibák által eldöntött ütközete.
Korábban
Csangping, Kr. e. 260
A kínai történelem „a hadakozó fejedelemségek kora” néven ismert időszakában, Kr. e. 260 júliusában a nyugat-kínai Csin fejedelemség már három éve ostromolta a Csao fejedelemség irányítása alatt lévő Sangdang nevű erődítményt. Hsziaocseng fejedelem Csao Kuo tábornokot küldte az ostromló sereg szétverésére egy 450 000 fős sereg élén. A Bai Csi által vezetett Csin sereg a vártnál kisebb volt, és meg is kezdte a visszavonulást. Csao Kuo utánuk iramodott, hátrahagyva utánpótlását – amelyen a visszavonulást színlelő Bai Csi serege így rajtaüthetett, elpusztítva azt, és kettévágva Csao Kuo seregét.
Az élelmiszerhiánnyal küszködő Csao Kuo beásta magát csapataival, és várta a felmentősereget, miközben katonái éheztek és szomjaztak. Körülbelül 40 napi kisebb-nagyobb harc után Bai Csi íjászainak sikerült megölniük Csao Kuót, ezután az óriási sereg megadta magát. Bai Csi a feljegyzések szerint arra adott parancsot, hogy az összes hadifoglyot – akik lehettek akár 400 000-en is – végezzék ki. Ha ez megtörtént, minden valószínűség szerint elevenen eltemethették a katonákat. Csao Kuo létszámfölényből indulva veszítette el a csatát azzal, hogy gondolkodás nélkül rohant a visszavonulást színlelő ellenségnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között 15:05
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.