7 halálraítélt utolsó mondata
2018. február 7. 12:09
A halálraítélt általában percre pontosan tudja, mikor jön el a vég, így azt is eldöntheti, mi legyen életének utolsó mondata. Az elmúlás előtti pillanatok sokakat megihletnek, és olykor még a legelvetemültebb bűnöző is bölcs szavakkal a száján távozik az élők sorából. Ám nem lehet megjövendölni, mit hoz ki az emberből az utolsó perc. Vannak, akik nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illetik hóhérjukat, sokan imádkoznak, egyesek megbánják bűneiket, mások gyalázkodnak, egyesek illedelmesek, mások még mindig követelőznek, vannak, akik nem értik, mit keresnek a villamosszékben, és vannak, akik inkább horgásznának.
Korábban
A düsseldorfi vámpír
A gyermekkorában a húgait szexuálisan molesztáló és állatokat kínzó Peter Kürten az 1920–1930-as évek fordulóján Düsseldorfban, saját bevallása szerint, 79 ember életét vette el: kalapáccsal ütlegelte vagy ollóval szurkálta őket (egy alkalommal egy ötéves kislányon 36 szúrást találtak), olykor molesztálta, majd megfojtotta többnyire fiatal női áldozatait. Beismerte, hogy az egyik áldozatának véréből ivott is. A vizsgálatok szerint az ölés, a vér látványa okozott szexuális élvezetet a német sorozatgyilkosnak, aki a halála előtti percben ezt a kérdést tette fel: „Kérem, mondják meg: miután a fejemet levágták, hallhatom még, legalább egy pillanatra, a csonka nyakamból kibuggyanó vérem hangját? Ez igazán nagy élvezet lenne számomra.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.