Zöldbe boruló Írország: Szent Patrik ünnepe
2022. március 17. 09:05 Múlt-kor
Egyetlen szavára hasadék keletkezett a földön, kiűzte a mérges kígyókat az Ír-szigetről és egy háromlevelű lóhere segítségével magyarázta el az íreknek a Szentháromság jelentését. Szent Patrikról, Írország elsőszámú védőszentjéről számtalan legenda látott napvilágot, és bár életéről csak keveset tudunk, a kereszténység egyik legnépszerűbb szentjének kultusza továbbra is töretlen.
Zöldben burjánzó hölgyek Londonban Szent Patrik napján (kép forrása: wikipédia/Garry Knight/CC BY-SA 2.0)
Korábban
Nem fogadott el sem fizetséget, sem ajándékot
A Kr. u. 461. március 17-én Saulban, az első írországi keresztény templom megépítésének helyszínén elhunyt legendás térítő neve elsősorban Írországhoz köthető, manapság azonban egyre több országban terjednek el a püspök személyétől szinte teljesen elszakadó Szent Patrik-napi ünnepi mulatozások.
Patrik az Kr. u. 4. század végén született Britanniában, római polgárjoggal rendelkező, keresztény, jómódú szülők gyermekeként. Tizenhat éves korában ír kalózok elrabolták és eladták az Ír-szigeten rabszolgának, ahol aztán hat éven át pásztorként dolgoztatták.
Az itt töltött évek azonban nem vesztek kárba, Patrik ugyanis a legenda szerint ezalatt megtalálta az Istenhez vezető utat. Vallásos látomásai által vezérelve megszökött fogva tartóitól, majd Britanniába való visszatérése után egy újabb jelenés már az írek keresztény hitre térítésére biztatta.
Hamarosan Galliába utazott, ahol az auxerre-i püspök mellett hosszú éveken át készült misszionáriusi feladatára. A 430-as évektől kezdett Írországban tevékenykedni, ahol számos akadállyal kellett megküzdenie.
Bár nem fogadott el semmilyen anyagi juttatást vagy ajándékot, sőt, sok esetben ő fizetett a helyi hatalmasságoknak, a keresztény tanításokkal addig csak elvétve találkozó szigetlakók sok esetben bizalmatlanok voltak vele szemben.
Szent Patrik, Írország apostola (kép forrása: Wikipedia / Andreas F. Borchert / CC BY-SA 4.0)
Patrikot egy alkalommal meg is verték, javait ellopták és láncra verték, de a pogány vallás elemeit a kereszténységgel ötvöző, ügyes térítő politikájának köszönhetően több ezer pogány írt térített keresztény hitre, emellett pedig kolostorok és templomok tucatjait építtette fel szerte az országban.
Írország védőszentjének az ünnepét, Szent Patrik napját Írországban és az egykori Brit Birodalom számos más országában hagyományosan a püspök halálának évfordulóján, március 17-én tartják. Az ekkor megrendezésre kerülő nyilvános ünnepélyek a 18. században kezdődtek, de csak a 20. században honosodtak meg. A ma már karneváli hangulatot árasztó felvonulások résztvevői jellemzően zöld ruhát és lóherét viselnek, és a korabeli alkoholfogyasztási tilalmakat feloldó rendelkezéseket betartva jelentős mennyiségű alkoholt is fogyasztanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap