Zenés vásznon a korabeli Budapest: a budai Vártól a kőbányai telepig
2020. július 27. 16:54 Csatári Bence
A vájt szemű mozgóképrajongók jól tudják, hogy a múlt századi könnyűzenés filmeken vagy televíziós felvételeken a főváros számos emblematikus helyszíne visszaköszön. Az ezáltal különleges fénytörésbe kerülő épületek sokat elárulnak arról, hogyan is szórakoztak szüleink, nagyszüleink, a nagy beatgeneráció és az őket követő rocker-csöves nemzedék, amelynek tagjai élettel töltötték meg ezeket a nagy múltú tereket. Utólag, persze, meglehetősen furcsa látni és értelmezni, hogy épített örökségünk ékei a kádári rezsimben nem jelentettek többet, mint könnyűzenei díszletnek lenni.
Korábban
Jól fésült mintagyerekek babazsúrja a Vár Klubban
Az 1967-ben Banovich Tamás által rendezett, Ezek a fiatalok című film a beatgeneráció egyik kultikus helyszínére, a budai Várban, a Szentháromság és a Hess András tér sarkán található Vár Klubba kalauzol bennünket.
A Fellner Sándor tervezte, 1904-ben a Pénzügyminisztérium számára átadott neogótikus épületben később általános iskola nyílt, majd 1954-ben a Budapesti Műszaki Egyetem vette át, és vidéki hallgatóinak rendezett itt be kollégiumot. Nem sokkal ezután kezdődött az igazi őrület a beatbandák próbáival, amelyek zajos sikereik közepette egymásnak adták a kilincset.
1962. szeptember 23-án az Omega itt kezdte pályafutását, méghozzá úgy, hogy tudtukon kívül nevezte el őket a klubvezetés. De játszott itt a későbbiekben a Futurama, a Wastaps, az Echo, a Nautilus vagy a Tolcsvay-fivéreknek is helyet adó Wanderers, míg a bárban az azóta már közmondásossá vált Sakál Vokál szórakoztatta a nagyérdeműt.
Így vált a hatvanas években a historizáló stílusú Vár Klub az egyik legfelkapottabb és legprogresszívebb ifjúsági szórakozóhellyé, ahol egészen a hetvenes évek elejéig kötelező volt a fiúk számára a zakó és a nyakkendő viselete.
Nem kis elismerést jelentett, ha valaki a Vár Klubban léphetett fel, akár a szombati táncos összejöveteleken, akár a koncerteken, ahol már nemigen táncoltak „ezek a fiatalok”, hanem az új divat szerint inkább csak hallgatták és énekelték a dalokat. Ezt örökíti meg a játékfilm is, amelyben egy semmitmondó történetbe ágyazva az ódon falak között láthatjuk, hogyan szórakozott az ifjúság.
Persze a rendezőnek vigyáznia kellett, nehogy túlságosan is felhevült fiatalságot mutassanak a kamerák, így jól fésült mintagyerekek babazsúrjának sikerült beállítani a bulit, ami „élesben” egyáltalán nem volt az.
Mintha a hatvanas évek tinédzserei, a filmben megjelenő Illés, a Metro és az Omega, valamint Koncz Zsuzsa és Zalatnay Cini rajongói ugyanúgy szórakoztak volna, mint szüleik Németh Lehelt vagy a Záray–Vámosi házaspárt hallgatva.
A film így annak ellenére, hogy számba veszi az együttesek repertoárját, nem igazán lehetett hiteles, de a magyar rock- és filmtörténet első próbálkozásának megtette, nem beszélve arról, hogy a híres-nevezetes Vár Klub hangulatába óhatatlanul beleszagolhattunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait 20:20
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban 19:10
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? 18:05
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai 15:05
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye 14:20
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat 13:20
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése 09:50
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó 08:20