"Walesa élete tanulság a népfelség elvéhez visszatérni akaró erőknek"
2014. november 6. 11:08 MTI
Korábban
Hinni kell a közös Európában
Lech Walesa beszédében kiemelte, a lengyelek soha nem adták fel a küzdelmet a szabadságért, a demokráciáért. Hangsúlyozta, 1978-as pápává választása után II. János Pál nem szűnt buzdítani a lengyeleket, hogy imádkozzanak, tartsanak ki, és ennek lett a következménye, hogy létrejött a tízmilliós taglétszámú Szolidaritás szakszervezet.
A volt lengyel államfő kifejtette, hogy amikor Mihail Gorbacsov lett a Szovjetunió vezetője, és reformokat hirdetett, a lengyel ellenzék örült ennek, mert tudta, hogy a kommunizmust lehetetlen megreformálni, a reformok a rendszer bukását fogják okozni, ami végül be is következett. Lech Walesa kiállt a globalizáció mellett, amelyet ő pozitív folyamatnak lát. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a közös értékekről, értékrendről nem szabad megfeledkezni. Ugyancsak fontosnak nevezte, hogy Európa egységes legyen. Azt mondta, hogy hinni kell a közös Európában, amely értékeken alapul. Az európai nemzetek külön-külön nem tudnak előrejutni, csak együtt, közösen lehet előre lépni, le kell küzdeni a megosztottságot, de a globalizációt össze kell kapcsolni az értékrend megőrzésével - jelentette ki a lengyel politikus.
Lech Walesa a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egyik alapítója, 1990 és 1995 között Lengyelország államfője volt. A visegrádi együttműködés egyik alapítója. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott.
A Visegrád Bridge-díjat a Nemzetközi Visegrádi Alap és az Antall József Tudásközpont a rendszerváltoztatás 25. és a visegrádi országok uniós csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából hozta létre azzal a szándékkal, hogy minden évben kitüntessen egy-egy embert a politika, gazdaság vagy diplomácia területéről a V4 érdekében végzett munkájáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap