Víz alatti robbanás semmisítette meg a legendás japán csatahajót
2015. március 13. 11:11 MTI
Víz alatti robbanás semmisítette meg több mint 70 évvel ezelőtt a közelmúltban megtalált Muszasi japán csatahajót - közölték szakemberek a Sibuyan-tenger mélyén talált, nagy területen szétszóródott hajóroncsok alapján.
Korábban
Az ezer méter mélyen a tengerfenéken fekvő hajóroncsra Paul Allen, a Microsoft társalapítója kutatásai során bukkantak rá február közepén egy távirányítású szonda segítségével. Az amerikai haditengerészet által elsüllyesztett hajó minden idők egyik legnagyobb és legmodernebb csatahajója volt.
A szonda által végzett feltárások és részletes felvételek alapján a szakemberek pénteken közölték, hogy a Muszasit legalább egy robbanás érte, amikor elsüllyedt. A Muszasi 1944. október 29-én, a leytei csatában süllyedt el a Sibuyan-tengeren, 2399 emberrel a fedélzetén. Amikor utoljára láttak, elsüllyedőben a tengerben, még egyben volt a hajó.
"A hajóroncs nagyon súlyosan sérült. Úgy tűnik, hogy legalább egy, ha nem kettő lőszerraktár-robbanás érte, amely valószínűleg letépte az orrát, a farát és a teljes középső részt" - közölte David Mearns, a Muszasi kutatócsoport tagja.
A roncsok körülbelül egy 800x500 négyzetméteres térségben szóródtak szét. A felvételeken látszik a hajóorrban ütött rés, amelyet egy amerikai torpedótámadás okozhatott a Muszasi elmerülése előtt. Megtalálták a leszakadt propellert, a letépett lövegtornyokat és katapultokat. A far felborulva hever a tenger mélyén.
Az 1942-ben épült csatahajó, amelyet akkoron elsüllyeszthetetlennek tartottak, a legnagyobb és legkorszerűbb hadihajó volt a világon. A második világháború legnagyobb tengeri ütközetének tartott leytei csatában az amerikai haditengerészet ausztrál hadihajókkal együtt legyőzte a japánokat. A csatában megsérült a Muszasi testvérhajója, a Jamato is, amelyet fél évvel később, útban Okinava felé elsüllyesztett az amerikai haditengerészet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.