Vikingek "költöztek" Schallaburg várába
2015. április 22. 16:11 MTI
A viking korról és a vikingek történetéről nyílt kiállítás az alsó-ausztriai várkastélyban, Schallaburgban.
Korábban
A vikingekről számos olyan téves és általános kép él, amelyet az utóbbi évtizedek régészeti és történelmi kutatásai jelentősen megváltoztattak. Ezeket az új ismereteket és a vikingek mindennapjait mutatja be a schallaburgi tárlat csaknem 500 tárgy segítségével. Kiderül az is, hogy a vikingek magukat nem is így nevezték és a valóságban nem is hordtak szarvakkal ellátott sisakot, csupán Richard Wagner A Nibelung gyűrűje című operájában ábrázolták őket így.
A kiállítás 23 termében csaknem 1300 négyzetméteren mutatják be a vikingek közösségi és családi életét, vallási és temetkezési szokásaikat. Látható az a fontos kutatási eredmény is, hogy a viking közösségben élő nők összehasonlítva az akkori társadalmi szokásokkal igen önállóak voltak, akár harcokban is részt vettek.
Az interaktív tárlaton a vikingek rúnaírásával szöveget lehet fejteni, bemutatkoznak a viking mitológia fontos istenei, megismerhetők azok a ma is használatos német szavak, amelyek a vikingektől eredeztethetők, kipróbálható, hogy mennyire nehéz felemelni egy viking kardot és beszerezhető a vikingkori kenyér receptje is.
A vikingek örökségével kapcsolatban mai napig fontos munkálatok zajlanak. A bécsi Ludwig Boltzmann kutatóintézet Norvégiában, Svédországban és Dániában folytat kutatásokat, a látogatók a legújabb vizsgálati módszereiket is megismerhetik.
A november 8-ig nyitva tartó tárlat a Svéd Történeti Múzeummal, a Museums-Partner Innsbruck és a Lokschuppen Rosenheim kiállítóközponttal közösen készült, a nyár folyamán pedig számos kísérőprogramot kínál a rendezvény.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap