Véres győzelmet ajándékoztak a vízilabdások a szovjetek által leigázott országnak 1956-ban
2018. december 6. 09:52 Múlt-kor
Korábban
Fontos győzelmek
A magyar pólóválogatott tagjait lesújtotta a felkelés leverésének a híre, de folytatniuk kellett a felkészülést. Közel három hét kihagyás után végül november 16-án kezdték meg rendszeres edzéseiket. Az egyik játékos, Hevesi István naplója szerint így nézett ki a napi program: „tréning, mozi, kajálás, alvás”. Az 1956-os melbourne-i olimpiai vízilabdatornán a meglehetősen nagy távolság és a politikai bojkottok miatt csupán tíz ország képviseltette magát (az 1952-es játékokon még 21 válogatott indult).
A magyar válogatott első ellenfelét, Nagy-Britanniát november 29-én 6-1-re, másnap az Egyesült Államok csapatát 6-2-re győzte le. Ezután jött a hatos döntő, amely a három csoport első két helyezettjeiből állt össze. Fontos megjegyezni, hogy akkoriban még nem volt a mai értelemben vett klasszikus elődöntő-döntő párharc, hanem a hat csapat körmérkőzéseket játszott egymással. Pontegyenlőség esetén pedig gólarányt számoltak, és nem gólkülönbséget, tehát a cél az volt, hogy egy csapat minél kevesebb gólt kapjon.
A magyar válogatott a döntőkben december 3-án először az olaszokkal találkozott; a meccs éjfélkor kezdődött az úszóversenyek elhúzódása miatt, és 4-0-ás magyar sikerrel végződött, csakúgy, mint a következő, németek elleni – immár szokványos időben rendezett – mérkőzés. Mivel az USA-val a csoportkörben már játszott a magyar csapat, csak két ország maradt hátra: Jugoszlávia és a Szovjetunió. Ez volt a két mindent eldöntő mérkőzés. Bár Jugoszlávia félelmetes ellenfélnek számított, a magyar pólósok mit sem törődtek az előzetes esélylatolgatásokkal, és csak a december 6-i szovjetek elleni találkozóra koncentráltak, amely később a melbourne-i vérfürdő néven, a vízilabda történetének leghíresebb összecsapásaként vonult be a sport krónikájába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.