Vér és megtorlás 1849-ben: így jutottunk el a szabadságharc tragédiájáig
2020. október 6. 08:17 Szelke László
Korábban
Az ítélet: halál
A szabadságharcot követő megtorlás csúcspontja a szimbolikusan a bécsi forradalom és Theodor Latour hadügyminiszter erőszakos halálának első évfordulójára időzített tizenhárom honvédtiszt aradi és Batthyány Lajos miniszterelnök pest-budai kivégzése volt. Haynau kívánságának megfelelően szeptember 26-án a törvényszék valamennyi főtisztet kötél általi halálra ítélte.
A törvényszék vezető bírája, Ernst négy személy esetében enyhítésért folyamodott és fellebbezett Haynauhoz, aki ítéletüket lőpor és golyó általi halálra változtatta. Az önálló seregtestet első esetben a világosi fegyverletételkor vezető, egyedüliként „csak” ezredesi rangban szolgáló Lázár Vilmos és Dessewffy Arisztid büntetésének enyhítését az osztrákoknak, és nem az oroszoknak történő megadás, míg Kiss Ernő és Schweidel József esetében a többiekhez képest jóval jelentéktelenebb szerepvállalás indokolta.
A négy, golyó általi halálra szánt főtiszt kivégzése után a kötél általi halálra ítélt tábornokok következtek: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly. Az utolsóként felakasztott Vécsey miután végignézte társai erőszakos és lassú halálát, s már nem volt kitől elbúcsúznia, a bitófa árnyékában – a legenda szerint – a sokat szenvedett Damjanich kezét csókolta meg.
[galeria_kep_29284]
Kevésbé közismert, hogy Aradon már augusztus 22-én kivégezték Ormai Norbertet, október 25-én pedig Kazinczy Lajost (Kazinczy Ferenc fiát), majd 1850. február 19-én Ludwig Haukot – mindhárman honvéd főtisztek voltak. Lenkey János kivégzésére azért nem került sor, mert az aradi várbörtönben megtébolyodott, és később ott is hunyt el.
Az 1849. január 8-án letartóztatott, mindvégig az alkotmányos és kompromisszumos megoldást kereső Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzéséhez még nehezebb volt megfelelően indokolható és igazolható jogi alapot találni. Az Aradon kivégzett honvédtisztekhez hasonlóan lázadással és felségárulással vádolták, döntően az 1848. évi tavaszi-nyári cselekedeteiért ítélték el, hiszen a többiekkel ellentétben októbert követően vezetőként már nem vett részt a szabadságharc politikai vagy katonai döntéseiben és eseményeiben.
Haynau természetesen nem gyakorolt kegyelmet, jóváhagyta a halálos ítéletet, ám végül nem kötél, hanem golyó oltotta ki az életét. Batthyány ugyanis nem kívánt a köztörvényes elítéltek módjára, megalázó módon, kötél által meghalni, ezért a felesége által becsempészett kis tőrrel a nyakán életveszélyesen megsebesítette magát. A pesti Újépületben a kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett, szemét nem engedte bekötni, és maga vezényelte a halálos sortüzet.
A sötét ötvenes évek
A megtorlás, mely a társadalom minden csoportját és rétegét érintette, kegyetlen és kíméletlen volt. A honvédsereg katonái és tisztjei közül közel 50 ezer személyt kényszersorozással olvasztottak a császári hadseregbe. A várfogságra ítéltek száma megközelítette az 1500 főt. A haditörvényszékek mintegy 500 halálos ítéletet hoztak, a végrehajtott halálos ítéletek száma elérte a százötvenet.
A katonák mellett civileket, jegyzőket, papokat, tanítókat, de még nőket is sokszor várfogságra, sáncfogságra (kényszermunkára), botozásra, vesszőzésre, vagyonelkobzásra vagy állásvesztésre ítéltek, több ezren emigrációba kényszerültek. A Kossuth-bankók beváltás nélküli megsemmisítésével a magyar társadalom minden tagjának jelentős anyagi hátránya keletkezett. A csendőrség és a rendőrség létrehozásával a nép korábban soha nem tapasztalt megfigyelése és ellenőrzése valósult meg.
Mindezek alapján jogosan nevezhetjük a XIX. század közepét is a sötét ötvenes éveknek, melyet nem homályosíthatnak el, csupán a kialakult képet árnyalhatják a sorozatosan kihirdetett amnesztiarendeletek, például Ferenc József és Erzsébet 1854. évi házasságkötése után vagy a császári pár 1857. évi magyarországi látogatását megelőzően. A véreskezű ifjú császártól nagyon hosszú út vezet a koronázásig és a kiegyezésig, majd a millenniumi kiállításon látványosan ünnepelt Ferenc Jóskáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap