Véletlenül egy rejtett sírkamrára bukkantak a katedrálisban
2015. november 5. 17:16
Egy rendkívül jó állapotban megmaradt családi sírkamrára bukkantak a délnyugat-angliai Gloucesteri katedrálisának északi kereszthajójában, amikor egy új lift építésének előkészületeit végezték. Mint kiderült, a 17-18. századból való koporsók a Hyett család elhunyt tagjainak maradványait őrzik.
Korábban
Gloucester katedrálisában a tervek szerint egy lift fogja majd megkönnyíteni a fel és lejutást az északi kereszthajó magasságában. A héten az építkezéshez szükséges alapok felmérése zajlott, amikor egy útban lévő zárókövet mozdítottak el. Ekkor egy kis üreg bontakozott ki a munkások előtt, a boltozat alatt pedig nem várt leletre bukkantak.
Richard Morriss, a katedrális megbízott régésze a BBC-nek elmondta, a mintegy két és fél méter mély kamra felfedezése teljesen váratlan volt: „Normál esetben, amit vársz egy födém eltávolításakor, pusztán föld, kövek, esetleg néhány csont. Mi azonban egy érintetlen családi kriptát találtunk.”
A felfedezés azért is különleges, hiszen a katedrális az elmúlt évszázadokban többször is fel volt újítva, azonban az üreg és a benne lévő tartalom láthatóan teljesen érintetlen maradt, még a névtáblákat is könnyedén el lehet olvasni, tette hozzá Morriss. A koporsón látható nevek pedig tökéletesen megegyeznek a kőre vésett nevekkel. A kutató szerint a család igen tehetős lehetett, hogy egy ilyesfajta sírkamrát tudhattak magukénak a híres katedrális szívében.
Thomson tiszteletes megrendítőnek nevezte, hogy egy mindössze kilenc hónapos gyermek koporsója is el volt helyezve a sírkamrában, a család oldalági leszármazottja, Lord Dickinson pedig páratlanul izgalmas leletnek nevezte a felfedezést. „Ahogyan a kutatók sem, úgy a családom tagjai sem tudtak róla, mit rejt a födém” – mondta el a lord.
Az előreláthatólag tíz évesre tervezett Project Pilgrim (Zarándok-projekt) során a középkori épületet modernizálnák, ennek a folyamatnak a része az északi kereszthajóba történő lift építése is. A felfedezésnek különleges színezetet ad, hogy halottak napján bukkantak rá a sírkamrára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.