Végigkísérték Goethe életét a botrányok
2021. március 22. 07:33 MTI
Korábban
Mehr Licht!
Goethe 1821-ben, hetvenkét évesen megkérte Ulrike von Lewetzow kezét, ám a több mint fél évszázadnyi korkülönbség miatt a szülők nem adták hozzá lányukat. Ezután visszavonulva élt, irodalom- és művészetelmélettel, történelemmel, természettudománnyal, filozófiával foglalkozott, egyetemességre törekedve, lassan kívül, illetve felülemelkedett korán.
Egész életében írta fő művét: a Margit-drámát kifejtő Ős-Faustot kibővítette a Mefisztó-szerződéssel s a Walpurgis-éjjel, így született meg a Faust. A dráma első része az életet ábrázolja, a másodikban a kutató fausti ember világát, aki a nyugati kultúrát létrehozta. 1832. március 22-én Weimarban halt meg, utolsó szavai állítólag így hangzottak: Több fényt! Halála után titkára, Eckermann Beszélgetések Goethével című könyvében adott képet az író napjairól, gondolatairól.
Élete 83 éve alatt rengeteget és maradandót alkotott a színház, a természettudomány, a képzőművészet és a politika területén. Főbb műveit felsorolni sem könnyű: szentimentális levélregénye, Az ifjú Werther szenvedései hatása egész Európára kiterjedt, Goethét élete végéig a Werther szerzőjeként ismerték. A Prométheusz, a Ganümedész, a Vándor esti éneke a német irodalmi "lázadó" mozgalom, a Sturm und Drang és a természetrajongás lírai kifejezői.
Három fontos drámája az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Az első hőse a németalföldi szabadságharcos, a másodikban az önmagát legyőző embert és a humanitás megváltó erejét ábrázolja, a harmadik saját konfliktusát fogalmazza meg az udvari élettel. A Római elégiák az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki. Híres balladáit: A villikirályt, Az isten és a bajadért, A bűvészinast, A korinthoszi menyasszonyt a Schillerrel való versengés során írta, témájuk régi és távoli, Goethe feldolgozásában mégis mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek.
Egyik fő műve a tipikus polgári fejlődésregény, a Wilhelm Meister tanulóévei, ennél népszerűbb volt a kor viharait, így a francia forradalmat is érzékeltető Hermann és Dorothea című idillikus polgári eposza. Versciklusa, a Nyugat-keleti díván keleti és európai versformákban szólal meg, Háfiz 14. századi perzsa költő hangján. Késői szerelmének terméke búcsúja az élettől: a Marienbadi elégia, de befejezte az Utazás Itáliábant, az önéletrajzi Költészet és valóságot, s főművét, a Faustot is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.