Valós bűnökért, de jogtalanul ítélték el a Wesselényi-összesküvés tagjait
2023. április 30. 09:05 Csernus Szilveszter
Korábban
Igazságtalan igazságszolgáltatás
Zrínyi a követküldést kémkedéssel magyarázta. Nem segített rajtuk az elfogott levelek és üzenetvivők vallomására alapított bizonyítás sem, 1671. április 7–18. között fő- és jószágvesztésre ítélték Zrínyi Pétert, Nádasdy Ferencet és Frangepán Ferencet Ausztriában, míg Bónis Ferencet Pozsonyban.
Frangepán védekezését, miszerint kivégzésével kihalna családja fiúága, nem fogadták el. Rákóczi Ferencet nemcsak korai kihátrálása, hanem vagyona mentette meg: édesanyja, Báthory Zsófia több mint 400 000 aranyforint váltságdíjat adott fia szabadságáért az udvarnak. Ez tetemes összeg volt: az akkori Magyarország éves bevételeinek majdnem a fele.
Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben
A vádnak a minősített halálbüntetésből a fej karóra tűzését nem sikerült elérnie, az ítelet a jobbkéz, majd a fej levágása volt. De a császárnak nem az elrettentő példa kellett igazán: a király, s ezáltal a bécsi kamara kezébe került Wesselényi-, Frangepán-, Zrínyi- és Nádasdy-birtokok (utóbbi értéke elérte a négymillió forintot) tetemes bevételt jelentettek a kincstárnak.
1671. április 30-án kora hajnalban lezárták Bécsújhely városkapuit és a városi tömeg a piactérre sereglett: itt várt a hóhér fekete posztóval letakart emelvényen az elítéltekre. Zrínyi Péter, miután a városi jegyző felolvasta a halálos ítéletet, kérdésére megtudta, hogy a császár nem utasította el kegyelmi kérvényét: a karcsonkítás elmarad.
Az imádkozva letérdelő Zrínyire háromszor sújtott le a hóhér, mert bár dolmányát kifejezetten ezért kivágatta, nyaka erősen állta a sújtásokat. A lehullott fejet és a testet elvitték, majd a kipatakzott vért újabb réteg posztóval letakarták.
Frangepán Ferenc zsoltárok hangos éneklésével csillapította izgalmát, mikor a hóhérhoz vezették. Fennhangon köszönte meg a császárnak a hasonló kegyelemet – a jobbkéz levágásának elengedését. A ráadott szemfedőt letépte, majd bűneit megbánva így szólt a tömeghez: „Szeressétek Istent, uratokat, császárotokat, legyetek hívek hozzá, és kerüljétek az átkozott nagyravágyást, mely engemet örvénybe sodort.”
A hóhér erőt vett magán, hogy helyrehozza korábbi hibáját, de sikertelenül. Frangepán előrehajolva elkerülte az első sújtást: a pallos a vállába hatolt. A fájdalomtól ordító főúr fejét csak újabb két csapással sikerült elválasztani testétől.
Nádasdy Ferenc kivégzésére ugyanazon a napon, Bécsben került sor. A főváros kapuit szintén bezárták, a katonaságot készenlétbe helyezték, s kijárási tilalom lépett életbe. Nádasdy kivégzése zártkörű volt, a városháza udvarán kapott helyet.
Karosszékben ülve fogadta Lipót kegyelmét a kézlevágás kapcsán. A bécsi hóhérnak már egy csapással sikerült végrehajtania az ítéletet; fiai kérelmét, hogy legalább ne tegyék apjuk testét közszemlére, a császár elutasította, ám kiutaltak számukra 10 000 forintnyi kegydíjat.
A pozsonyi törvényszék a 154 elé került vádlottból 13 halálos ítéletet hozott, de azt csak Bónis Ferencen hajtották végre. A stájer összeesküvőt, Tattenbach grófot december 1-en végezték ki Grazban. A pozsonyi bíróságra szintén a vagyoni jellegű büntetések kiszabása volt a jellemző.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.