Valakinek közel félmilliárdot ért az afrikaiak négy évtized után megkerült Mona Lisája
2018. március 1. 11:11 MTI
Becsült értékének négyszereséért, azaz 1,2 millió fontért (körülbelül 420 millió forintért) kelt el egy szerdai áverésen az afrikai Mona Lisaként ismert nigériai festmény.
Korábban
Ben Enwonwu nigériai festőművész 1974-ben festette meg a Tutu becenéven ismert Adetutu Ademiluyi joruba hercegnő képmását, amelyet a Bonhams aukciósház kínált árverésre szerdán. Ahogy korábban mi is megírtuk, a kép értékét 200 ezer és 300 ezer font (70-105 millió forint) közötti összegre becsülték., és az ez alapján meghatározott, szerdai kikiáltási ár rekordot jelentett a nigéria festő számára. A festmény végül a becsült értékének négyszereséért, azaz 1,2 millió fontért, tehát körülbelül 420 millió forintért kelt el a szerdai áverésen.
„Az afrikai Mona Lisának tekintem ezt a legendás alkotást. A művész nemcsak egyszerűen a fiatal lányt, hanem a teljes hagyományt ábrázolta. Ez Nigéria reményének és újjászületésének, a hamvaiból újjászülető főnixmadárnak a jelképe. Negyven éve mindenki azt kérdezi, hol van Tutu” - mondta korábban a Booker-díjas Ben Okri nigériai regényíró az alkotásról, amelynek 1975-ben veszett nyoma, amikor utoljára kiállították.
Ben Enwonwu az arckép három változatát festette meg, de mind a három kép eltűnt. Giles Peppiattnak, a Bonhams modern afrikai művészeti szakértőjének sikerült megtalálnia az egyiket: a festmény egy londoni lakás falán lógott.
Tutu portréi a béke jelképeivé váltak az 1960-as évek végén, miután véget ért a nigériai polgárháború. A modell joruba, Ben Enwonwu pedig ibo volt, tehát a festmény a megbékélés jelképe volt - mondta el Elisa Sawyer, a Bonhams afrikai művészeti főosztályának szakértője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.