Vakmerő rohammal pecsételte meg I. Ulászló a magyar sereg vereségét a várnai csatában
2017. november 10. 12:47 Németh Máté
Korábban
A megsemmisítő várnai kudarc
Az oszmán hadsereg Drinápolyon át vette célba a keresztények hadseregét, Provadija területén pedig ellenfelük hátába kerülve zárta el a visszavonulás lehetőségét. A magyar sereg - amely az eseményekről november 9-én értesült - a Várnai-öböl környékére szorult, ahol a mintegy 50 ezres oszmán haderővel kellett szembenéznie. A harctéren lévő Cesarini szekérvárak oltalmában képzelte el a továbbiakat, bízva abban, hogy előbb-utóbb megérkezik a hajóhad, amely a törököket hátba támadva fordítja majd meg az erőviszonyokat. A védekező-várakozó taktika helyett azonban Hunyadi János a túlélés egyetlen lehetséges esélyeként a gyors, kitörésre alkalmas támadás mellett határozott.
A király hadvezérére hallgatva az utóbbi tervet támogatta, Hunyadi pedig felállította a keresztes haderőt a törökökkel szemben. A balszárny - amelynek vezetése Szilágyi Mihályra várt - zsoldosokból, erdélyi és temesközi csapatokból állt, míg a jobb oldalon a Tallóci Frankó által irányított püspöki bandériumok és lengyel segédcsapatok várták a harcot. Középen Ulászló a magyar és lengyel királyi csapatokkal küzdött, a haditervet kiötlő erdélyi vajda pedig a havasalföldi különítményt vezette ott, ahol éppen szükség volt rá.
Az ütközet november 10-én, reggel vette kezdetét és egészen estig tartott. Az első hadmozdulatok a keresztények elképzelései szerint zajlottak, a török haderő mindkét szárnya szétszéledt, amiben nem kis szerepe volt Hunyadi János személyének, harctéri tapasztalatainak. A csatában azonban ekkor még nem vettek részt a janicsár hadtestek.
A dicsőséget hajszoló Ulászló - Hunyadi kérése ellenére - egy kisebb, 500 fős lovas egységgel rohant neki a török gyalogosoknak, ami a csata kimenetelét is eldöntötte. A cölöpökkel védett janicsár védőállásba bekerülve a király maroknyi serege felmorzsolódott, maga Ulászló is életét vesztette. A szövetséges hadseregben ezután pánik lett úrrá, aki tehette, menekülőre fogta, így a csapat teljesen szétesett. A helyzeten már Hunyadi sem tudott segíteni, ezért ő is úgy döntött, megmaradt seregével szélsebesen távozik a csatatérről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.